HÍRARCHÍVUM

„Nem az alkotta a külsőt, aki a belsőt is?” (Lk 11,40)

„Nem az alkotta a külsőt, aki a belsőt is?” (Lk 11,40)
2010. november 23. 14:03

Erre az evangéliumi mondatra tekintve, és mindenfajta farizeizmust kerülni igyekezvén a lelki építkezés mellett az idei év nyara a fizikai megújulás idejeként is szolgált mind a pocsaji, mind az innen oldallagosan ellátott bedői egyházközség életében.

Szeptember 23-án, Keresztelő Szent János fogantatása ünnepén – hosszas előkészületek után – helyére emeltetett a pocsaji görögkatolikus templom új tornya, hiszen az előzőt annak életveszélyes állapota miatt a tavalyi év októberében le kellett emelni. Most egy szerkezetileg teljesen új, de a régi torony hű másaként az ég felé törő kupola mutatja felfelé az irányt, tömjénfüstként felszálló imádságainknak és egész életünknek eszkatológikus végpontját. A kivitelezési munkálatokat a GM Bau Team Kft. végezte, s az új torony a híveink összefogása mellett a Hajdúdorogi Egyházmegye, a Kirche in Not Segélyszervezet és az Építés Fejlődéséért Alapítvány támogatásával készült el.

Ezzel egyidőben a bedői templom utólagos falszigetelési munkálatai is elkészültek, s most a templom falazatának szellőztetése folyik a jövőbeli tovább építkezés és szépítkezés reményében. A szigetelési munkák, melyek kivitelezését az Izocom Szigeteléstechnika Kft. végezte, szintén az ottani hívek adományaiból és a Hajdúdorogi Egyházmegye jóvoltából valósultak meg.

Jézusnak a farizeusokat és csak puszta, de valódi lelkiség nélküli külsőségeiket megfeddő kérdése azért egy fontos dologra emlékeztet bennünket: amint istentiszteleteink benső magasztossága csak úgy tárul fel a maga egészében, ha annak külső formáira is figyelünk, hiszen azokat sem véletlenül találták ki; úgy templomaink is vonzóbbá válnak akkor, ha adunk azok szépségére, hogy a külső vonzásából oda betérő tisztábban láthassa meg a benső igazi magasztosságát, az ott zajló imádság lelkiségét.

Köszönet az építőknek és minden nagylelkű adományozónknak, akik a külső megóvására figyelve immár még nagyobb feladatot is kapnak: a benső, a lélek szüntelen ápolását, folyamatos szépítését!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert