HÍRARCHÍVUM

Nemzeti szentélyünk, Máriapócs

Nemzeti szentélyünk, Máriapócs
2009. április 16. 18:54

A görögkatolikus egyház legismertebb búcsújáróhelye Máriapócs, melynek templomában három alkalommal könnyezett Szűz Mária képe. A legutóbbi könnyezés 100. évfordulóján, 2005-ben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Máriapócsi Kegytemplomot Nemzeti Szentéllyé nyilvánította.

A Mikes Kiadó gondozásában megjelenő album 390 színes fénykép segítségével ismerteti a zarándokhelyet. A rövid szöveges összefoglalók, képaláírások és a képek – köztük több légifelvétel – bemutatják a kegytemplom és a mellé emelt bazilita monostor épületeit, a templom berendezését, a kegyképet, a hozzá kapcsolódó muzeális és fogadalmi tárgyakat, valamint a kegykép különböző ábrázolásait. Az album életképekkel foglalja össze a búcsúk eseményeit, II. János Pál pápa máriapócsi látogatását, a kegykép felújítását és azt követő országjárását, azaz történetét a kezdetektől egészen az idei év februárjában megvalósult hajdúdorogi zarándokútig.

A könyv terjedelme 128 oldal, vágott mérte 194x240 mm, puha fedéllel, de cérnafűzőtt kötéssel készül, magyar és angol nyelvű változatban.

A magyar változat bolti ára:2950 FtISBN száma: 978-963-8130-77-8
Az angol változat bolti ára:4500 Ft (15 €)ISBN száma: 978-963-8130-78-5
Megjelent:2009. április 30-án

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert