HÍRARCHÍVUM

Görögkatolikus nevelésért-oktatásért díj átadása

Görögkatolikus nevelésért-oktatásért díj átadása
2010. december 8. 10:04

Szent Miklós püspök, iskolánk védőszentjének ünnepén Kocsis Fülöp főpásztorral imádkozhattunk a 10 órakor kezdődő püspöki Szent Liturgián. Még ünnepélyesebbé tette az együttlétünket, hogy a kisbemenetre az elsősök is vonulhattak az evangélium előtt az asszisztenciával; a nagybemenetre a nyolcadikosok sorakoztak fel kezükben egy szál égő gyertyával.

A szentbeszédben főpásztorunk szólt a tanításról, s kiemelte a tanítók fontos szerepét.

A liturgia végén ünnepélyes keretek között adta át a 2010-es esztendőben odaítélt „Görögkatolikus Nevelésért Díjat” iskolánk pedagógusának.

Bodnár Bernadett a nyíregyházi Görögkatolikus Általános Iskola dolgozója, történelem szakos hittanár, aki az iskola újraindítása óta, 12 éve szolgálja közösségünket. A kitüntetésre felterjesztett kolléganőnk hitben elkötelezett, kötelességtudó, lelkiismeretes, fegyelmezett pedagógus, akire mindig lehet számítani. Derűs, nyugodt, kiegyensúlyozott ember, aki nagyon toleráns és empatikus gyerekekkel, felnőttekkel egyaránt. Munkatársai nagyon szeretnek vele dolgozni. Mindig nyitott a szépre, a jóra s az újra is. Újabb és újabb módszereket próbál ki és honosít meg, módszertani repertoárja kifogyhatatlan.

A tantestületünkben az innováció motorja. Azon fáradozik, hogy a megváltozott figyelemkoncentrációjú, képi világban élő, dinamikus gyermekeket, hogyan tudja lekötni; velük a történelmet, a hittant megszerettetni. Nem csak hitoktat, hanem kézen fogva hitre vezeti tanítványait.

1998 szeptemberében az első maroknyi osztály napközis nevelője volt. Kollektívánkban ő az egyetlen alapító tag. Együtt tanult a rábízott gyerekekkel, munka mellett szerezte meg a matematika tanítására feljogosító második diplomáját. A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán a hittanár-nevelőtanár mesterszakot is elvégezte.

Szaktudásával mindig segíti a hozzá forduló, tőle fiatalabb kollégákat. Munkaközösség-vezetőként rendszerint jó kezdeményezései vannak, jó ötleteivel lendületben tartja a rábízott szakmai közösséget. Több éven keresztül hűséges szervezője az iskolai lelki programoknak is. Az első osztályáról is nagy szeretettel gondoskodott, akiket a 2006-os jubileumi tanévünkben ballagtatott el.

Ezen az ünnepségen ismertük el az iskola szülői munkaközössége, tantestülete és a diákok által alapított emlékplakettel „úttörő” munkásságát.

Rendszeresen korrepetálja az iskola hátrányos helyzetű diákjait. Gondozza a tehetséges tanulókat. Tanítványai lelkesednek érte, mert jó felkészültségű, széles látókörű, nagy tárgyi tudással rendelkező szakember. Ő koordinálja a Diákönkormányzatot, támogatója és kezdeményezője a közösséget kovácsoló szabadidős programoknak. Ha kell, bent alszik az iskolában az osztályával, becsempész az „ottalvós buliba” egy-egy vecsernyét, gyertyafényes esti áhítatot is. Nagy odaadással közvetíti a rábízottak felé görög katolikus hagyományainkat.

Munkája túlnő a tanári katedrán, nagyon jó a kapcsolata a szülőkkel is. Megszállott túravezető, aki sok tanulóval ismertette meg élő környezetünk szépségeit. Tanítványai körül többen az ő hatására váltak maguk is a természetfotózás szerelmeseivé.

Bernadett azok közé a pedagógusok közé tartozik, akiknek a tanóra végét jelző kicsengetés nem jelenti a tanári munka befejezését, aki egész egyéniségével, személyes példájával szinte észrevétlenül neveli a diákokat. Egész eddigi pályafutása azt tükrözi, hogy fiatal kora ellenére igazi, kiforrott tanáregyéniség, aki maximális odaadással, tanítványait sohasem „munkaeszközként" kezelve, hűségesen végzi a nevelő-oktató pedagógusi munkáját.

Pedagógus ő, a szó eredetibb értelmében olyan „szolga”, aki a tanítóhoz kíséri a gyermeket. Kézen fogva vezeti tanítványait Krisztushoz, abban a tudatban, hogy nem ő a tanító, nem ő tudja az igazi tudást, ő csak vezet az általa már felismert igazság felé, mindig szem előtt tartva, hogy ő csak ültet, gyomlál, de a növekedést Isten adja.

A nevelés a nevelő és a tanuló személyes kapcsolata. Ebben a személyes kapcsolatban a tanuló akkor azonosul a nevelővel, célkitűzéseivel és értékrendjével, ha ezt bizalommal teheti. A bizalomra épülő kapcsolatban a tanuló teljes személyiségében fejlődik, de a nevelő személyisége is gazdagodik.

Bernadett képes ennek a személyes bizalomnak a kialakításához. Nyitott, hiteles, aktív és fejlett érzelmi intelligenciával rendelkező nevelő.

Legyen áldott a Teremtő, mely hozzánk rendelt, adjon nemes munkádban sok örömet!

Törekvéseidet termékenyítse az Ő áldásával.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert