HÍRARCHÍVUM

Köszönőlevél, ünnepi köszöntés

Köszönőlevél, ünnepi köszöntés
2010. december 15. 11:51

Kedves Támogatók!

A „HIVATÁS” Emlékalapítvány kuratóriuma köszönetet mond mindazoknak, akik támogatták hozzájárulásukkal és az ÜZENET karácsonyi CD megvásárlásával 2010–ben tervezett céljaink megvalósulását.

Támogatott programjaink 2010-ben:

  • „A Szeminárium, mint úton járó közösség” (XVI. Benedek pápa jelmondata) Első útjukon a Pécsi és a Dunaújvárosi görögkatolikus egyházközségeket látogatták meg kispapjaink. Pécs a Világörökség része kiállításainak, székesegyházának és egyéb nevezetességeinek élményén túl a hívekkel való megismerkedés, együtt imádkozás tette felejthetetlenné a két napos eseményt.
  • Lelki nap Máriapócson a kispapok szüleivel, mint támogatókkal.

  • Nehéz helyzetben lévő kispapok anyagi támogatása, ösztöndíj program meghirdetése.

Külön köszönet mindazoknak a munkájáért, akik segítettek az értékesítésben a szervezésben, a gyűjtésben.

A CD értékesítést, a gyűjtést nem hagyjuk abba! Továbbra is várjuk adományaikat, hogy kispapjainknak és egyházunknak tervezett további céljainkat elindíthassuk. Alapítványunk szerepvállalása, hogy sokrétű civil összefogással, speciális programjainkkal, ösztöndíjunkkal erősítsük kispapjainkat hivatásuk kiteljesedésében. Igyekszünk támogatókat szerezni - minél szélesebb körben. Várjuk az adományokon túl azokat a segítőket, akik megszólítják, irányítják felénk a tenni-, adakozni akaró jó szándékú embereket.

Nevüket felíró és név nélkül adományozó híveinkért és családjukért kispapjaink rendszeresen imádkoznak és a reggeli miseszándékukban havonta bejegyzik.

Krisztus születik! Dicsőítsétek! Istentől megáldott karácsonyi ünnepeket és kegyelmekben gazdag, boldog újévet kívánnak a Görögkatolikus Papnevelő Intézet kispapjai és a „HIVATÁS” Emlékalapítvány Kuratóriuma.

Áldott legyen minden jó szándékú adakozó ember és családja Szeretettel:

a „HIVATÁS” Emlékalapítvány Kuratóriuma

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert