HÍRARCHÍVUM

Benépesült a görögkatolikus általános iskola udvara

Benépesült a görögkatolikus általános iskola udvara
2010. december 22. 09:02

A szünet előtti utolsó tanítási napon, a templomi hangversenyt követően az óvodások és az iskolások közös kántálásra várták Püspök atyát. Aki a diakónus társaságában egy nagy kosár szaloncukorral meg is érkezett. Az életnagyságú betlehem előtt mesét mondott a gyerekeknek a világ legjobb királyáról. A meséből a tanúlságot a gyerekek vonták le, hogy az ég királya közénk érkezett. Nekünk is jóknak kell lennünk, szeretettel, segítő szándékkal kell embertársaink felé fordulni.

A kántálást követően Püspök atya megcsodálta a 2.b osztály által – kenyérből és csuhéból készült – első díjat nyert betlehemet. A 7.osztályosok alkotása is különdíjas lett.

Az óvodások mézeskalácsból sütött betleheme is dicséretet kapott.

Főpásztorunk a szaloncukor hintés előtt arra kérte a jelenlévőket, hogy minél nagyobb számban, minél több alkalommal vegyenek részt az ünnepi szertartásokon.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert