HÍRARCHÍVUM

Ételosztás

Ételosztás
2010. december 28. 10:03

December 18-án a Magyar Görögkatolikus Karitász és a Hepi-iroda szervezésében és a kispapok közreműködésével ételt osztottunk a nyíregyházi hajléktalanoknak. Kerekített számítás szerint 140-en jöttek el közülük. Nagyon hideg volt, nagyjából -5° C, mikor koradélután megérkeztek, legtöbben meglehetősen csapzottan, volt aki zokni nélkül elnyűtt cipőben, volt beteg, még egészséges, alkoholista, kidobott, megalázott, zavart elméjű, szomorú, reménytelen, boldoguló, beletörődött, magányos, elfelejtett, még mindig boldog… „Virágzó” társadalmunk letagadott „gyomjai”, szimfóniában kiábrándító disszonancia, mely belőlünk is kiábrándít, ha nem figyelünk rájuk. S meg is volt a kísértés, hogy az esemény ételosztás legyen csupán, mert a találkozáshoz erőfeszítés kell, ahhoz fel kell adnod magad. Ez a része nem ment könnyedén, nehezen indult, már nem nekik, hanem nekünk. Ők nagyrészt nyitottak voltak, sokan kérdeztek is minket. Tetszett nekik az ének is, ugyanis, kicsit megelőzve az ünnepet, de még kántáltunk is. Egy idő után kezdett közvetlenebbé válni a légkör. S az is megadatott, hogy bármiféle belemagyarázás nélkül némelyükben észrevegyük a bukottságában nagyot, az embertelenségben embernek maradtat… S akkor nyúlt felém egy ilyen kéz…piszkos…mondhatni mocskos… Te megfognád? Kell, hogy megtedd, másképp nem emel fel.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert