HÍRARCHÍVUM

Kristóf Imrével, a Legott Mentőcsapat vezetőjével készítettünk interjút

Kristóf Imrével, a Legott Mentőcsapat vezetőjével készítettünk interjút
2011. január 11. 11:42

Többen érdeklődnek a görögkatolikus speciális mentőcsapat, a LEGOTT iránt. Összefoglalnád, hogy hogyan indultatok? Honnan indultál te, milyen szándékokkal, motivációval, mit lehet rólad tudni? Hogyan jutottál el a Legott megalapításáig?

Messzire nyúlik a történet. Nekem fiatalabb koromban volt egy németjuhász kutyám. Édesanyám ösztönzött arra, hogy kezdjek vele valami hasznosat, mert nagyon okos jószág. Így csöppentem bele a speciális mentőzésbe. Akkoriban elég sokan összejöttünk, de ma már a régi csapatból alig öten-hatan tartottunk ki ennél a különös „szenvedélynél”. Már 15 éve vagyok tagja a Spider Mentőcsapatnak, és körülbelül másfél éve, 2009 nyara óta vezetem és szervezem a Legott Görögkatolikus Mentőcsapatot. Ez egy hobbi, egy megszállottság, amit mindenféle jutalom és fizetés nélkül, teljesen karitatív alapon végzünk a szabadidőnkben. Mindnyájan elkötelezettek vagyunk, és nem titok, volt, hogy érintettek is voltunk, mert ismerőst vagy családtagot kellett menteni.

Mivel foglalkozik a mentőcsapat? Hány tagja van? Kik ők?

A csapatunk elsősorban eltűnt, elkóborolt, vízbe fúlt emberek felkutatásával foglalkozik, valamint jelen vagyunk sokféle természeti katasztrófánál (földrengés, szökőár) és az árvízi védekezésben. Az erősségünk a műszaki mentés, az egészségügyi ellátás (nemcsak elsősegély), az alpin technikák, a veszélyes fák eltávolítása és mondhatom, mindenféle veszélyes körülmény során a segítségnyújtás.

A csapatunk jelenleg 5-6 fős. Ez egy alulról jövő kezdeményezés, amelyben nagy segítséget nyújt nekünk a Görögkatolikus Egyház, melynek tagjai vagyunk. Egyébként mindnyájan dolgozunk valahol tűzoltóként, katonaként, és olyan mentőcsapatoknak is tagjai vagyunk, akik egy nagyobb szervezetbe tömörültek, a KARISZ-ba, ami egy nemzetközi speciális mentőcsapatokat egyesítő szövetség.

Ha veszélyt jeleznek, segítséget kérnek, akkor nemcsak a mi kis csapatunk mozgósítható, hanem a többi csapat is, akik a szövetségbe tartoznak. Közös csoportokat szoktunk szervezni, úgyis mondhatnám, hogy a munka mellett valaki mindig ráér, így tudunk összefogásban dolgozni.

Hogyan került a csapat kapcsolatba az egyházzal?

Mindnyájan katolikusok vagyunk. Tűzoltóként bejáráson voltunk a máriapócsi bazilikában, ahol mindent rendben találtunk, csak a tornyot találtuk egy kicsit veszélyesnek. A felújítás elkezdése előtt madárürüléket kellett eltakarítunk, lényegében galamb-mentessé kellett tennünk a tornyot és az épület egy részét. Bubrik Miklós atya volt az, akivel a legtöbbet egyeztettünk, így kerültünk kapcsolatba a Püspök atyával is, aki kezdettől fogva nagyon nyitott és együttműködő velünk. Az árvízi segítségnyújtás óta Szokira János atyával, az orosi görögkatolikus pappal, aki egyben a Hajdúdorogi Egyházmegyei Karitász vezetője, napi rendszerességgel kapcsolatban állunk, és mondhatom, lelki vezetőnk is lett. Nemcsak tartós élelmiszerrel lát el minket, ha kiküldetésre indulunk, hanem segít szálláshelyek felkutatásában, és sokat bátorít, lelkesít minket, személyes tanáccsal lát el… tényleg nagyon jó a kapcsolatunk.

Van a mentőcsoportnak jelmondata, hitvallása? Mi az, ami vezérel titeket a mentőakciókban?

Nekünk mindig van valamiféle jelmondatunk, nekem például az a mondat, amit a tanítómesteremtől, Lehóczki Lászlótól, a miskolci Spider mentőcsoport vezetőjétől hallok mindig: „a remény hal meg utoljára”. Katolikusok vagyunk, így az Istenbe vetett hit és az embertársaink szolgálata is vezérel minket. Amihez hozzákezdünk, azt mindig törekszünk maximálisan jól végezni, ahogy édesapámtól tanultam. Ez egy olyan hobbi, amibe mi beleadjuk szívünket-lelkünket, és igazából – bárki bármit is mondjon – nem látunk ebből gyakorlatilag hasznot, még csak elismerést is nagyon ritkán.

Hogyan telik egy átlagos heted? Mennyire más ez az „átlagemberétől”?

Mint tűzoltó, a munkabeosztásom szerint 24 órát dolgozom, majd 48 óra pihenőidő áll rendelkezésre, amelyet általában otthon töltök. Mint bárki más, ilyenkor reggel viszem a gyereket az óvodába, aztán a közeli erdőbe kimegyek, szagmintát helyezek el (hulla-szag), majd pár órával később visszamegyek a kutyával, és próbálom vele megkerestetni a szag forrását, tehát ezzel trenírozom a kutyát.

Otthon a család az első, de családtag a kutya is. És ha csörög a telefon, akkor menni kell… Még akkor is, ha ünnep van, vagy Szenteste. A feleségem néha könnyes szemmel búcsúztat, de tudja, hogy ez egy karitatív munka és fontos, úgyhogy támogat, akárcsak a gyerekeim. A munkahelyem is tolerálja, sőt támogatja a speciális mentős munkát. Megemlíteném Nagy Imre tűzoltó alezredest és Molnár István tűzoltó századost, akik folyamatosan támogatnak. Szakmai továbbképzésekre is járok, úgyhogy nem unatkozom.

Vannak segédeszközeitek, vagy állataitok (pl. kutya), amelyek elősegítik a hatékonyabb munkát?

Igen, van sokféle eszközünk, de ezek korszerűsítése és bővítése is napirenden van. Van egy motorcsónakunk, két emberre való részleges búvárfelszerelés, ugyanennyi alpin felszerelés, egy régi típusú terepjáró, na és az állatok: Sztics, a németjuhász kutya, aki élő és halott ember-kereső, valamint Frufru, aki egy welszterrier, „vérnyomos” kutya (rá akkor van szükség, amikor a rendőrséggel kell együttműködnünk). Tervezzük, hogy veszünk egy kis németjuhász kölyköt.

Milyen esetekben riadóztatnak titeket? Hogyan értesültök egy-egy katasztrófáról, ahol segíteni kell? Ki szokott titeket hívni, hogy segítsetek?

Ha belföldi veszélyhelyzet van, akkor vagy a szövetséget keresik, vagy hívják a 112-es telefonszámot. A nemzetközi akciókban a szövetségen keresztül veszünk részt. Ilyenkor jelzik, hogy valahol gond van, segítséget kérnek, és erre válaszolnak azok, akik arra éppen időt és eszközt tudnak fordítani.

Decemberben Albániában jártatok. Beszámolnál az ottani tapasztalatokról?

Nem tudok túl sokat hozzátenni ahhoz, mint ami itt, a görögkatolikus portálon megjelent. Aktívan teltek a napok, sikerült hatékony segítséget nyújtani, örömmel és hálásan fogadták a segítségünket. Fáradtan, de jó lelkiismerettel, lélekben gazdagabban tértünk haza.

Mi a véleményed azokról a kritikákról, amelyek kifogásolják azt, hogy külföldön segítetek, miközben itthon, pl. Újfehértón elkelne a segítség.

Mi mindig úgy megyünk külföldre, hogy itthon is marad emberünk, hogy ha bármi történne, itthon biztosítva legyen a mentés! Az újfehértói helyzetet pontosan ismerem, mert ott dolgoztam tűzoltóként négy évig. Ez nem mai probléma, és azt hiszem, a tűzoltóság, illetve az illetékesek megtesznek mindent a helyzet megoldásáért.

Éppen csak mögöttünk van a Karácsony, az újév. Tartogat az év vége, év eleje különleges feladatokat a speciális mentőknek?

A mindennapos feladatainkon és akcióinkon túl van néhány fontos esemény, ami rövidesen vár ránk: Szolnok megyében szerveznek egy jégről mentés-képzést, amelybe a mentőcsapatunk is bekapcsolódik. Erdélyben volt több sikeres speciális mentős oktatásunk és előadásunk, ennek hatására felkértek minket, hogy öt megyében szervezzünk és alakítsunk ki speciális mentőcsoportokat. Februárban és márciusban emiatt hosszabb ideig ott fogunk tartózkodni.

Hogyan látod a mentőcsoport jövőjét? Mik a terveitek?

Szeretnénk az eszközeinket bővíteni, fejleszteni, korszerűsíteni; jó volna egy „normális” gépjármű és sokféle védőfelszerelés. A csapatunkban jelenleg emberi erőforrásban is van hiány, azt is pótolni szeretnénk. Ezúton is jelzem, hogy szeretnénk az állományunkat bővíteni legalább egy orvossal és egy alpinistával. Aki kedvet érez ehhez, jelentkezzen nálam bátran ezen az e-mail címen: legottmcsop@gmail.com. Telefonszámomon is hívhat: +36 30 / 206 71 07.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert