NEWS ARCHIVE

Minden fordulón ott leszünk!

Minden fordulón ott leszünk!
2011. január 20. 10:52

– Honnan értesültél a lehetőségről, hogy görögkatolikus társaiddal együtt versenyezve, részt vehetsz a Tudásolimpia angol nyelvi versenyén?

– A templomi hírdetetés alkalmával hallottam először a lehetősgéről, majd az interneten is megtaláltuk osztálytársaimmal a hírt. Nem is angol órán, hanem hittan órán, némi egyeztetés után hárman is jelentkeztünk erre az „olimpiára”. Nálunk is vannak úgynevezett olimiász versenyek, különböző tantárgyakból, de vallási szinten, konkrét egyházi témákkal tarkított tudáspróba nagyon új számunkra. Nem beszélve arról, hogy nekünk ez egy kicsit nemzetközi is, mert mi is jelentkezhettünk.

– Sok versenyt hirdetnek meg, miért éppen ezt a versenyt választottad?

– Kedvenc tantárgyaim egyike az angol. Szeretek angol feladatokat megoldani, angol feliratokat böngészni. Az elmúl nyáron meg igen megszerettem az angol nyelvet, hisz angol táborban is részt vehettem Nyíregyházán. Sokat számít az is hogyan tanítják, játszva-e vagy kötelező módon. A tábor óta örömmel tanulom az angolt. Lassan a többi tantárgyversenynek is van internetes változata. Ez is hozzásegített, hogy itt is kipróbáljam magam.

– Mik az első benyomásaid a versenyről?

– Van időm kijavítani magam. Kinyomtatott formában oldom meg a feladatokat és csak azután küldöm be a megoldást a honlapon. Szerintem hetente kellene érkezzen egy új feladatlap és csak az menne tovább, aki helyesen oldja meg, vagy bizonyos pontszámot elér. Érdekes, hogy egyházi téma is van benne. Ilyen az iskolai versenyen nincs. Alig várjuk az osztálytársakkal, hogy érkezzen az új kérdéssor. Jó lenne ha a helyes megoldás is megjelenne, természetesen a beküldési határidő után. Jó lenne kielemezni az iskolában. Hátha még többen felbátorodnak egy következő szakaszra. Az is érdekes lenne, ha a szövegértés hanganyag formában lenne megadva és a kérédsekre kellene csak válaszolni, leírt szöveg nélkül.

– Miben más ez a verseny, mint a többi, amin eddig indultál?

– Sajnos itt, nálunk, falun nehéz e téren kitörni. Kevesen jutnak a városi szakaszra. Mintha el lennénk zárva a világtól. Szerintem, ha nagyobb hangsúly lenne a felkészítésen, talán másként menne. Más, mert interneten is részt lehet rajta venni. Nagyobb a hangsúly a tudásszerzésen, magadat kell legyőzni, nem az ellenfelet.

– Ha más tantárgyból is indítanánk a versenyt, indulnál-e azokon is?

– Mindenképp indulnék. El tudnám képzelni, hogy hittan lenne a következő, és történelem is. A mateket is szeretem, csak azt nem lehet a vallással keverni. Büszke vagyok, hogy indulhattunk mi is Nagypeleskéről, (Partium) bízunk benne, hogy minden fordulón ott leszünk.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert