HÍRARCHÍVUM

Tagjai vagyunk Testének (Ef 5,30) – A 2011-es Ökumenikus Imahét margójára

Tagjai vagyunk Testének (Ef 5,30) –
A 2011-es Ökumenikus Imahét margójára
2011. január 21. 13:36

Az esztergomi imahét programját már közreadtuk. Most az idei imahét tematikáját szeretném összefoglalni. Mint látjuk, a kiadott imafüzetet ezúttal a jeruzsálemi keresztény közösségek állították össze. Ezért a hét kiindulópontja a jeruzsálemi ősegyház. Mintegy időutazás keretében a legelső pünkösdig kell visszaszállnunk. Vízkeresztkor görög szertartás szerint azt szoktuk énekelni: "kijelentetett nekünk a Szentháromság imádtatása". Ugyanígy érvényes ez pünkösd eseményére. Az ősegyház ekkor vitte ki a világba a Szentháromság-hitet. A Szentháromság - egység és sokság kategóriájának egysége, mint ezt Ratzinger bíboros, mostani szentatyánk hangoztatta. A keleti egyház az Egyházat a Szentháromság ikonjának tekinti. Ugyanezt vallotta a II. Vatikáni zsinat is, amikor az Egyházat az Atya, Fiú és Szentlélek mintájára létrejött közösségnek nevezte. Érvényes ez az egyes közösségeken belül is, de akár ökumenikus összefüggésben is. Az első pünkösdön a különböző népek fiai (pártusok, médek, elamiták és sok más nemzet) mind a saját nyelvükön hallották Isten csodálatos tetteit (Ap. Csel. 2,11). Egység és különbözőség jelen volt az Egyházban legelső perctől kezdve.

Az Egyház titkát a hét folyamán jelképek egész sora vetíti elénk. Felidéződik az Úr Jézus hasonlata a szőlőtőről és a szőlővesszőkről (Jn 15,1-3), a test (1Kor 12,12-27), a kenyér (Jn 6,53) vagy az Ország (Mt 6,34) szimbóluma. De ide vehetnők még a házasság (vö. Ef 5), a ház, a nép, a nyáj hasonlatát is. Mindegyikben ugyanarról van szó. Az Egyház középpontjában Krisztus áll, mint szőlőtő, mint fő, mint a közösség éltető ereje. Nyilvánvaló ezekből a képekből, hogy Krisztusnak csak egyetlen Egyháza van. Végül is olyan fokon tartozunk az Egyházhoz, amilyen fokon egyek vagyunk Krisztussal. De az is következik ezekből a szimbólumokból, hogy ezen a testen, organizmuson belül mindenkinek megvan a maga feladata, a maga lelki adománya. Lehetnek különböző lelkiségi mozgalmak, rítusok egy-egy közösségen belül, és lehetnek különböző karakterű felekezetek, amelyek mind-mind más hagyományt, más istentiszteleti rendet, más-más karizmákat élnek meg, de nem lehetnek ellenfelei egymásnak, hanem egymást kiegészítő elemek.

Jómagam az ötödik napon jutottam szóhoz. Ezen a napon az eucharisztia, a mennyből alászállott élő kenyér titka került középpontba. A Kivonulás könyvének 16. fejezetéből a mannáról szóló történetet olvastuk, amely az eucharisztia egyik előképe. A 116. zsoltár hálaáldozatról szólt, és tudjuk, az ősegyház hálaáldozatnak tekintette kenyértörést, ezért adta az eucharisztia nevet. Az I. Korintusi levél részlete az utolsó vacsora történését idézte fel. Már itt is kidomborodik, hogy Krisztus testét és vérét nem szabad méltatlanul magunkhoz vennünk, alapvetően meg kell különböztetnek a közönséges kenyértől vagy épp bortól. Mindebben az eucharisztia iránti tiszteletet csíráját láthatjuk. Szent János evangéliumából pedig Jézus eucharisztikus beszédét olvastuk: "Én vagyok az ő kenyér, aki mennyből szállottam alá". Maga Jézus szembeállítja ezt az eledelt az ószövetségi mannával: "nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek, és meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, örökké él". Az eucharisztia, a Liturgia, a feltámadt, megdicsőült Krisztussal való személyes találkozás, a megkezdődő örökélet. "Krisztus testét vegyétek, halhatatlanság forrását ízleljétek" - énekeljük áldozáskor húsvéti időben.

De állítsuk most az eucharisztia titkát az imahét látószögébe. Az Élő Kenyér maga is az Egyház megjelenítője. És itt legyen szabad utalnom arra az egyháztanra, mely keleti szentatyáink eucharisztikus egyháztannak neveznek. Vagyis hogy az Egyház is, az eucharisztia is Krisztus Teste, a két titok ismét átjárja és átvilágítja egymást. Ahogy az eucharisztiában az élő kenyér legkisebb morzsája vagy a bor legkisebb része is az egész Krisztust hordozza, úgy az Egyház egésze is, a részegyházak is, és mindenki, aki csak az Egyház eleven tagja, Krisztust hordozza, és őt is kell tükröznie életével. Ez az egyháztan tökéletesen egybecseng azzal, amit a II. Vatikáni zsinat "kojnónia-egyháztannak" nevezett. A kojnónia - közösség. Az Egyháznak eleven közösségnek kell lennie, amelyben mind Krisztussal, mind egymással is eleven egységet kell alkotnunk.

Az eucharisztia is ugyanehhez a kettős kötődéshez vezet el. Igen, a Krisztussal megélt egység mellett az eucharisztia a Krisztus-Test többi tagjaival való egységet is feltételezi. "Mind, akik egy kenyérből részesedünk, egy test vagyunk mindnyájan" (1Kor 10,17) - mondja Szent Pál apostol. Ha belegondolunk, a "testvér" megszólítás is (amely sokszor csak afféle súlytalan fordulat) azt fejezi ki, hogy ugyanabból a testből és vérből részesedtünk! Ezért szerepelt a Hét tematikájában a testvérszeretet követelménye is: "Oszd meg kenyeredet az éhezővel" (Iz 58,7), "Bízzál az Úrban és tégy jót (Zsolt 37,3). Felidéződött a hét folyamán az ősegyház gyakorlata is, amikor a híveknek "mindenük közös volt) (Ap Csel, 4,32). Jómagam itt Aranyszájú Szent János gondolatára utaltam: Krisztus nemcsak arany edényekben van jelen az oltáron, hanem jelen van az éhezőben, a betegben a szenvedőben (Mt 25). Ezt nevezte Aranyszájú a "szegények eucharisztiájának". Ma, amikor különösen sok természeti és egyéb sorscsapás lep meg bennünket, igen fontos, hogy keresztény életünk ne korlátozódjék a Liturgiára, a szentmisére, az Úrvacsora vételére és az imádságra, hanem szociális téren is megmutatkozzék.

De van az eucharisztiának egy további dimenziója is. "Aki e kenyérből eszik, örökké él" - hallottuk az evangéliumból. Az áldozás már az örökélet megtapasztalása (még ha ezt bűneink miatt még könnyen el is veszíthetjük). A kenyértörés szertartásával az Úr halálát hirdetjük, amíg el nem jön (1Kor 11,26) - mondja az apostol. Ez e liturgia, az Úrvacsora eszkatológiai, végidőre mutató dimenziója. És ez is ökumenikus kérdés. Lehetnek vitáink, hogyan kell az eucharisztiát értelmezni, de mindannyian vallanunk kell, hogy várjuk a feltámadást és az örökéletet, sőt hogy Krisztussal való szentségi találkozásaink ezt a végidőt készítik elő számunkra. A végső jövő "vonzási középpontja", az Ómega-pont (ahogy Teilhard de Chardin nevezte), a feltámadt Krisztus megdicsőült testében már megjelent. Maga Krisztus arról vallott, hogy "amikor felemeltetem, mindenkit magamhoz vonzok" (Jan 12,32). Szent Pál pedig feltárta: a mennyei Atya "tudtunkra adta jóságos tetszése szerint akaratának titkát, amellyel elhatározta, hogy az idők teljességével Krisztusban, mint főben foglaljon össze mindent, ami a mennyben és a földön van" (Ef 1,9). Az eucharisztia, az Egyház élete ennek a végső beteljesedésnek az előélete, amikor Krisztus bevon majd abba a természetfölötti, örök életbe, amelyet feltámadásával megteremtett, és amelyet osztályrészünkké akar tenni.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert