HÍRARCHÍVUM

Lelki nap Máriapócson a szociális szolgálatok dolgozóinak

Lelki nap Máriapócson a szociális szolgálatok dolgozóinak
2011. január 24. 09:06

2011. január 20-án közel 150 ember gyűlt össze a máriapócsi Zarándokházban rendezett lelki nap alkalmából.

A résztvevők elsősorban azoknak a szociális szolgáltatásoknak a dolgozói (gondozók, vezető gondozók), amelyek januártól indították be segítő tevékenységüket: házi segítségnyújtást, szociális étkeztetést, idősek napközijét, szenvedélybetegek nappali ellátását. Ezek az alapszolgáltatások, ill. ezek körül némelyek az egyházközségek fenntartásában működnek immár további 10 egyházközségben (s azok fíliáiban): Fábiánházán, Balkányban, Álmosdon, Létavértesen, Nyírparasznyán, Csengeren, Ópályiban, Nagydoboson, Demecseren és Nyíregyházán. Természetesen más egyházközségek – szociális ellátást már működtetők, vagy érdeklődők – is képviseltették magukat szép számban.

„Tehozzád emelem föl, Uram, lelkemet, én Istenem…” – A találkozó közös imádsággal kezdődött, a III. imaórával, majd Dr. Seszták István pasztorális helynök köszöntötte a megjelenteket.

Rövid, ráhangoló kisfilmek után Soltész Miklós, a NEFMI Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős államtitkára tartott előadást a kormány szociálpolitikai törekvéseiről, céljairól, a korábbi rendszer visszásságairól, melyek a szociális területen megjelentek, valamint azokról az újításokról, melyek egy ésszerűbb szociális ellátórendszert hivatottak létrehozni. Az előadásban a résztvevők betekintést nyertek az egyházak szerepvállalásába, az egyházi fenntartásban levő szociális szolgáltatások, intézmények helyéről és szerepéről kialakított tervekbe.

Kiss László fábiánházai parókus a gyakorló lelkipásztor szemével vizsgálta meg egyházunk szociális szerepét, múltját, jelenét, jövőjét, s a mindennapokban való felelősségvállalást, a házi segítségnyújtás, az idősek és betegek szolgálatának pozitív oldalát.

Az előadások után a résztvevők átvonultak a Kegytemplomba, ahol Paraklisz elvégzésére került sor. A szertartás alatt Kocsis Fülöp püspök atya megáldotta az idén induló Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálatot, az egyház szociális intézményeiben dolgozó munkatársakat, valamint az erre az alkalomra készült Szent Lukács-ikont.

Az ezt követő ebéd után következett Szászfalvi László egyházügyi államtitkár előadása az egyházi törvény vadhajtásairól, s a lehetséges változtatásokról, újításokról, kihívásokról.

A lelki napot Seszták István helynök atya zárta le, megköszönve a résztvevők jelenlétét.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert