HÍRARCHÍVUM

A júniusi szabolcsi jég- és viharkár áldozatainak megsegítése

A júniusi szabolcsi jég- és viharkár áldozatainak megsegítése
2009. július 30. 17:37

A katasztrófákat, tragédiákat legtöbbször nem tudjuk elkerülni. Életünk sorsszerű része, melyben akarva-akaratlanul a saját kiszolgáltatottságunkat ismerjük föl. Talán épp gyöngeségünknek ez a fájó megtapasztalása késztet bennünket a segítésre, együttérzésre, egymás támogatására. Az emberi összetartozás egyik igen szép példájának lehettünk, lehetünk tanúi a júniusi, Szabolcsban végigsöprő vihar okozta jégkár kapcsán. Hála Istennek és a nagyszívű adakozóknak, az eltelt egy hónap alatt közel 6 millió forintot sikerült összegyűjtenünk a kárt szenvedettek megsegítésére.

Szeretnénk hálás szívvel köszönetet mondani mindazon egyházközségeknek, cégeknek és magánszemélyeknek, akik ebben segítségünkre voltak, hiszen az általuk befolyt összegnek, 5.946.850 forintnak köszönhetően nagymértékben tudjuk segíteni a rászorulókat. Az adomány elosztása a helyi karitász szervezetek és a paróchus atyák segítségével történik. Nyírturán, Sényőn, Nyírbogdányban, Nyírkarászon, Nyírtasson, Demecserben, Kótajon, illetve Kárpátalján, elsősorban Salánkon, Macsolán és Asztélyon több mint 300 családnak tudunk segítséget nyújtani. Az anyagi támogatáson túl a rászorultaknak élelmiszert és az iskolai tanévkezdéshez segítséget jelentő író- és tanszereket osztunk.

A Hajdúdorogi Egyházmegyei Karitász a rászorultak nevében is hálásan fejezi ki köszönetét minden adományozónak.


Nyíregyháza, 2009. július 28.


Szokira János
karitász igazgató

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert