HÍRARCHÍVUM

Miért éppen a SZAGKHF-t választottad? (V.)

Miért éppen a SZAGKHF-t választottad? (V.)
2011. február 10. 13:24

Mónika, pontosan milyen végzettséget, illetve végzettségeket szereztél a SZAGKHF-n?

A SZAGKHF és az egykori Bessenyei György Tanárképző Főiskola közös képzésén szereztem ének-zene- hittanár szakos diplomát.

Miért volt fontos számodra, hogy az MA (mester) szintű képzésen is részt vegyél?

Elsősorban magam miatt, hogy ismereteimet felfrissítsem, gyarapítsam, másrészt pedig, hogy, diákjaimnak minél szélesebb látókörben és szemléletben mutathassam meg a hit világát. Ehhez állandó továbbképzésre és új ismeretek megszerzésére van szükség. Erre láttam egy nagyszerű lehetőséget ebben a képzésben, kiváló tanáraim közreműködésével.

Miben jelentett kihívást a mester szintű diploma megszerzése?

A kihívást az jelentette számomra, hogy a tanulmányaim alatt meg tudom-e állni a helyem mint családanya, mint dolgozó nő és nem utolsó sorban mint diák. A Gondviselés azonban mindezeket megadta és olyan tartalékokat sikerült mozgósítani, melyekről magam sem tudtam. Persze ehhez szükség volt a szerető családra, nagyon jó barátokra és segítőkész munkatársakra, akiknek ezúton is mindent köszönök.

Melyek voltak a kedvenc tantárgyaid?

Nagyon szerettem a konzultációkon részt venni, részben azért, mert jó volt a katedra másik oldalán ülni, másrészt, mert több egykori évfolyamtársammal oszthattam meg ezt az élményt, mely különösen széppé tette ezt az évet. A kedvenc tárgyam a morálteológia, melyet nekünk keresztény embereknek jól kell ismernünk, és élen kell benne járnunk.

Kinek ajánlanád a SZAGKHF-t?

Bátran ajánlom mindazoknak, akik szeretnének barátságos, segítőkész emberekkel megismerkedni, akik szeretnének jól felkészült előadásokat hallgatni igen jó körülmények között, és eközben rátalálni a cél felé vezető útra.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert