HÍRARCHÍVUM

„Nem jó az embernek egyedül lenni”

„Nem jó az embernek egyedül lenni”
2011. február 17. 09:47

2011. február 12-én Házas, Egyben- és Jegyben járók lelkigyakorlatára került sor Budapesten, a Hegyalja úti görögkatolikus kollégiumban. A házasság előtt állók csoportját Makláry Ákos, Budapest, Fő utcai parókus kalauzolta a lélek ösvényein. A lelkigyakorlatra 5 pár érkezett az ország különböző területeiről, de a jó témaválasztásnak s a humoros, ugyanakkor tartalmas beszélgetések kötetlen voltának eredményeképpen hamar egymásra hangolódtak. Érdekes volt megfigyelni, hogy a párok bár együtt voltak, mind más és más szintjét képviselték a házasság előtti állapotoknak. Voltak, akik nemrég ismerkedtek, akik már az eljegyzésüket fontolgatták, és olyanok is, akik komoly házassági szándékkal érkeztek. Az Ákos atya által felvetett témákra adott válaszok hűen tükrözték ezeket a szinteket, ugyanakkor minden pár találhatott olyan szempontot, véleményt, mely rávilágított egy-egy homályos, bizonytalan párkapcsolati elemre, vagy éppen megerősítést nyerhetett saját magába, párjába vagy Krisztusba vetett hitében.

Mosolygó Róbert és Marján Erzsébet


A Görögkatolikus Szemlében nagy örömmel olvastuk a „Házasok, jegyben- és egybenjárók” lelki napjára való felhívást. Nem kellett sokáig győzködnünk egymást, hiszen éppen időszerű volt az, hogy rohanó hétköznapjaink közepette megálljunk és házasságunkra koncentráljunk. Feltöltődést keresve érkeztünk meg a budapesti görögkatolikus kollégiumba. A napsütés már megadta az alaphangot, a szervezők kedves fogadtatásával, a mosolygósan érkező párokkal együtt. A házas csoportot Orosz István bekecsi parókus és élete párja, Orosz Rita vezette. Képeken, zenén, ikonon, a lelkiatya és felesége életének példáján, valamint Tóbiás és Sára bibliai történetén keresztül beszélgettünk egymással, a többi házaspárral, a nap lelki vezetőivel. Így tapasztalhattuk meg azt, hogy embertársainkban tudjuk meglátni az Istent, leginkább pedig a hozzánk legközelebb álló házastársunkban. A nap imával indult, paraklisszal zárult, így tárhattuk kéréseinket az Isten és az Istenszülő elé. Hazafelé indulva megállapíthattuk, az elemeink feltöltése sikerült, és nagy örömmel tértünk haza kislányunkhoz. Az elemek próbája persze ezután következik. Köszönet a szervezőknek, a lelki nap vezetőinek és minden résztvevő társnak!

Homolya Dániel és Zsófia


A szórványban élő görögkatolikusok számára terveztünk olyan lelkigyakorlat szervezését, melyben, akik eljönnek, lelki vezetést és mély gondolatokat kapnak hétköznapjaikra, kiszakadva kicsit az otthoni teendőkből, a hétköznapok problémáiból. Nagy örömünkre jöttek az alsóregmeci egyházközségből, vagy latin-református vegyes házaspárok is, aminek még jobban örültünk, és jöttek a közeli szórvány területeiről görögkatolikus párok, házasok is. Másodízben szervezünk ilyen lelki napot. Először csak házasoknak, majd most már az egyben-és jegyben járóknak.

Miért házas- és egyben, jegyben járók? – tehetnék fel a kérdést. Mivel mi, a szervezők is friss házasok vagyunk, s mivel ezt a két területet igen fontosnak tartjuk: jól választani és majdan házasságunkat jól megélni. Sok a teendő, új szerepek, új kihívások, problémák adódhatnak, de már egy új társsal, aki a házasság által elválaszthatatlan rokonom is lesz.

Tervezünk e más lelkigyakorlat szervezését is? Igen, idővel szeretnénk felfejlődni oda, hogy a szórványban élők, közelebb lakóhelyükhöz, részt vehetnek görögkatolikus lelkigyakorlatokon a fiataloktól az idősekig egyaránt, mert meglátásunk az, hogy igény van rá. Szeretnénk, ha ezek az alkalmak többnaposak lennének, hogy a témában hosszabban tudjanak elmélyedni és komolyabb személyes beszélgetések alakulhassanak ki.

Köszönjük a parókus atyák segítségét, akik hirdették ezt a napot a szórvány egyházközségekben, és kitették plakátjainkat hirdetőtábláikra; köszönjük Gulybán Gergely atyának, hogy segítette a kollégiumban ennek a lelki napnak létrejöttét, és köszönjük nem utolsó sorban Orosz István atyának és feleségének, Ritának, valamint Makláry Ákos atyának, hogy ezt a lelki napot mindenki megelégedésére lebonyolította.

Szórvány pasztoráció csapata

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert