HÍRARCHÍVUM

VII. Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat – 1. nap

VII. Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat – 1. nap
2009. augusztus 11. 10:29

A zarándoklat első napján Püspök Atya áldásával indultunk el Kisvárdáról. A városban Mária-énekeket énekelve váltak el a csapatok. Ajakon a  falu elején már vártak a helybéliek lobogókkal és kereszttel, majd egészen a helyi görög katolikus templomig kísértek minket. Mielőtt a következő állomásra érkeztünk volna, elimádkoztuk a Parakliszt, az Istenszülő tiszteletére. Mikor megérkeztünk Anarcsra, a helyi paróchus fogadott minket a katolikus templomban, melyet a római és görög szertartású katolikusok egyaránt használnak, és melyet még Dudás Bertalan bazilita atya építetett. Itt alkalmunk nyílt egy rövid imádságra és elmélkedésre is. Az elmélkedésben Szocska  Ábel bazilita rendtartományfőnök érdekes hasonlattal élt. A fagylalt - mely jól esne a hosszú úton - mint liszt, színezékek, tej stb. összetevőkből álló egység, jóleső fogyasztási cikk, viszont elemeire szedve már nem is annyira kívánatosak. Ilyen a zarándoklat is, melynek egyes elemei talán nem kívánatosak, mint pl. a lábfájás stb., viszont egységében, amit az Isten kihoz belőlünk az út során, az már jóval több, mint önmagában az út elemei. Elmélkedés után elénekeltünk az ünnep tropárját és kontákját.

Nyírkarászon Szent Liturgián vettünk részt, majd elfogyasztottuk a görög katolikus idősek napközi otthonának kertjében fenséges ebédünket, majd lehetőségünk nyílt kulturális programok megtekintésére is. Utána elvégeztük a templomban a IX. imaórát. Ezután Petneháza fele indultunk, ahol a helyi segítők és a paróchus atya jóvoltából pihenőidőnket kellemesen töltöttük el, majd elindultunk tovább napi úticélunk, Baktalórántháza felé, ahol a hívekkel vecsernyét végeztünk.

Este elfoglaltuk szálláshelyünket és aki még nem fáradt el eléggé, az a esti Hermann Jam zenekar koncertjén kitombolhatta magát.


Nagy Mária - Feczkó Ágnes (Sátoraljaújhely)

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert