HÍRARCHÍVUM

Benkő Ágota: Sokan csodálkoztak, mennyi mindent kell tudni a zarándoklásról

Benkő Ágota: Sokan csodálkoztak, mennyi mindent kell tudni a zarándoklásról
2011. február 23. 15:28

A végén aztán többen bevallották, hogy mennyi mindent kell tudni a zarándoklásról, csupán csak nekifogtak a zarándokutak építésének anélkül, hogy ilyen módon megalapozták volna, ezért úgy látom, ez a konferencia hiánypótló volt – nyilatkozta a Magyar Kurírnak a február 18-19-én, a budapesti Párbeszéd Házában tartott zarándokkonferenciáról az egyik szervező, Benkő Ágota.

Minden elvárásunkat teljesítette a konferencia, a hallgatóság be sem fért a terembe – tette hozzá. – A konferencia célja az volt, hogy áttekintést adjon a zarándoklásról. Nem utakat ismertettünk meg, hanem szó volt a biblikus gyökerekről, a történetéről, néprajzáról, szó volt Szent Ignácról, mint zarándokról, majd a keleti zarándoklásról, a zarándoklat lélektanáról és az ágostonrendi zarándokpasztorációról.

Ez utóbbi nagyon érdekes volt, egy, a Caminón szolgáló közösség képviselője volt jelen. Miután pedig ők egy ágostonrendi női kolostor, a szolgálattevés és a szemlélődés finom egyensúlyát is bemutatta a nővér – mutatott rá Benkő Ágota. – Nagyon érdekes volt a középkori zarándoklásról tartott előadás: megtudhattuk, hogy milyen sűrű hálózata volt a zarándokutaknak és -helyeknek akkoriban.

Hogy szóba került-e a különböző zarándokutak, zarándokegyesületek közti együttműködés, arra úgy válaszolt: ez inkább következmény lesz. A konferencián mindenesetre képviseltette magát az összes nagyobb zarándokhely, így Máriagyűd, Csíksomlyó, Máriapócs, Mátraverebély-Szentkút, csak Mariazell nem. A zarándokutak egyesületei pedig lehetőséget kaptak a bemutatkozásra, amit meg is tett a Mária út, a Gyöngyök útja, a Szent Jakab út és a Szent Márton út is.

Benkő Ágota elmondta: a végén többen bevallották, hogy mennyi mindent kell tudni a zarándoklásról, csupán csak nekifogtak a zarándokutak építésének anélkül, hogy ilyen módon megalapozták volna, ezért úgy látom, ez a konferencia hiánypótló volt. Az, hogy valamiféle szövetségbe tömörülnek az egyesületek, az a következő lépés lehet – jegyezte meg a szervező.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert