HÍRARCHÍVUM

A Muzsikás zenekar koncertje a hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központban

A Muzsikás zenekar koncertje a hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központban
2011. március 11. 10:47

2011. március 10-én reggel a Szent Bazil Oktatási Központ Általános Iskolájában, majd ezt követően a Középiskolában adott koncertet, azaz rendhagyó iskolai ének órát tartott a Muzsikás együttes.

Sipos Mihály vezette az általános iskolai koncertet és tanította a gyerekeket csujogatni, és közösen megénekeltetett bennünket.

A gimnáziumi koncertet Hamar Dániel vezette, aki szintén éneklésre fogta középiskolásainkat, bemutatták a népi hangszereket.

A legmegragadóbb az volt, amikor magyar örökségünkről meséltek, mi az amit Kodály országában őrizni kellene, mennyire gazdag népdalkinccsel rendelkezünk. Mennyire fontosak az íratlan szabályaink, a hagyományaik. Milyen jó is lenne minden reggel közös énekléssel kezdeni a napot – javasolta nekünk Sipos Mihály.

A koncertre hosszú levelezést követően a MOL támogatásával került sor.

Szavakkal nem tudtuk ezt a magával ragadó koncertet megköszönni, de a Jóisten áldását kértük a Muzsikás együttes minden tagjára.

„ A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő… semmi mással nem pótolható… Zene nélkül nincs teljes ember.” (Kodály Zoltán)

Feledhetetlen élményben részesített bennünket ez a méltán világhírű zenekar, akik szerte a világban adják tovább, örökítik át gazdagságunkat.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert