LITURGIKUS NAPTÁR

4. hang

ApCsel 15,5-12

Azon időben egyesek, akik a farizeusok felekezetéből lettek hívők, előálltak és azt mondták, hogy azoknak is körül kell metélkedniük, és rájuk is kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét.
Emiatt az apostolok és a presbiterek egybegyűltek, hogy megvizsgálják ezt a dolgot. Mivel azonban nagy vitatkozás támadt, fölkelt Péter és így szólt hozzájuk: »Férfiak, testvérek! Tudjátok, hogy az Isten a régmúlt napoktól fogva kiválasztott engem közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium igéjét és hívők legyenek. S Isten, aki ismeri a szíveket, tanúságot tett, mert megadta nekik a Szentlelket éppúgy, mint nekünk. Nem tett semmi különbséget sem köztünk és közöttük, amikor a hit által megtisztította szívüket. Most tehát miért kísértitek az Istent azzal, hogy azt az igát rakjátok a tanítványok nyakára, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elviselni? Ellenkezőleg, mi azt hisszük, hogy Jézus Krisztus kegyelme által üdvözülünk, és ők is úgy.«
Erre az egész sokaság elhallgatott és meghallgatta Barnabást és Pált, amint elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodatetteket művelt az Isten általuk a pogányok között.



Kol 3,12-16

Atyámfiai! Öltsétek magatokra, mint Isten szent és kedves választottjai, az irgalom érzületét, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget és a béketűrést. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Mint ahogy az Úr is megbocsátott nektek, éppúgy tegyetek ti is. Mindezek fölött pedig: öltsétek fel a szeretetet, amely a tökéletesség köteléke. S Krisztus békéje, melyre hivatva vagytok egy testben, uralkodjék a szívetekben. Legyetek hálásak.
Krisztus igéje lakjék bennetek gazdagon. Minden bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek zsoltárokat, szent dalokat és énekeket. S bármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, és adjatok hálát az Atyaistennek ő általa.



Mt 5,14-19

Mondá az Úr tanítványainak: Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat! Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában.



Jn 10,17-28a

Mondá az Úr a hozzá jövő zsidóknak: Azért szeret az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd újra visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam az Atyától.” E beszéd miatt ismét szakadás támadt a zsidók között. Sokan közülük azt mondták: „Ördög szállta meg és megháborodott. Minek hallgatják?” Mások így vélekedtek: „Ez nem megszállottnak a beszéde. Vagy vissza tudja adni a gonosz lélek a vaknak a szeme világát?” A templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon csarnokában. A zsidók körülvették, és kérdezték tőle: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan.” „Mondtam már nektek - felelte Jézus -, de nem hiszitek. A tettek, amelyeket Atyám nevében végbeviszek, tanúságot tesznek mellettem. Mégsem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. A juhaim hallgatnak szavamra, ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki.




A csodálatoshegyi szent Simeon atya

Simeon Antiochiából származott, szüleinek sok imájára ajándékozta meg őket vele az Isten. Fogadalmat tettek, hogy fiukat Isten szolgálatára szentelik. Hatéves korában elment egy puszta helyre, hogy ott vezekeljen. Egy év múlva belépett Oszlopos János kolostorába és végül oszlopra állt. Kegyetlen harcot kellett szentünknek ezután elviselni. Szörnyű látomásokat látott, hogy azok elnyelik őt, majd heves testi kísértéseket kellett szenvednie. Sokat és bátran harcolt ezekkel a szenvedélyekkel, kérve Istent, hogy szabadítsa meg ezektől. Egyszer valaki papi ruhákba öltözve odajárult hozzá a szent kehellyel, és részesítette őt a Szent Áldozatból. Erre a szenvedély örökre elhagyta őt. Simeon a tökéletességnek nagy fokát érte el. Isten a csodatevés adományával tüntette ki, de látta a tikos és jövendő dolgokat is. Méltó lett arra, hogy lássa az Urat és beszélgessen Vele. Egyre magasabbra emelve oszlopát, élete végéig megmaradt rajta. Élete vége felé Isten mutatott neki egy hegyet és egy követ Antiochia mellett, a hegynek Csodálatos volt a neve. Itt folytatta vezekléseit egészen haláláig. 75 eves korában hunyt el, 596-ban, oszlopon eltöltve 68 évet.



Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert