ESEMÉNYNAPTÁR

⇐ elõzõ hónapkövetkezõ hónap ⇒
2019. május
hétfõkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
18. hét   

1

Folytatódik a „72 óra kompromisszum nélkül” a Nyíregyházi Egyházmegyében

Az MKPK gyűjtést hirdet a Srí Lanka-i tragédia érintettjeinek megsegítésére

Rendhagyó Paraklisz Rókahegyen

Önkéntesek Kislétán

Máriától Máriához harmadjára – zarándoklat Máriapócsról Sajópálfalára

A boldogság útján – Ifjúsági gyalogos zarándoklat 2020

Pályázati felhívás a vallásos könnyűzene támogatására

Isten közöttetek verte fel sátrát – Véget ért az egerszalóki találkozó

Pótfelvételi a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Új mesterszakok indulnak a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Összehasonlító vallástörténet – alkalmazott kulturális tanulmányok MA szak indul a 2023/24. tanévben

Új mesterszak: Összehasonlító vallástörténet

Pasztorális tanácsadás - Új mesterszak

Új mesterszak – keresztény egyház- és művelődéstörténet

Tudásolimpia 2023/2024

Hogy hitetek és reményetek Istenben legyen (1Pt, 1,21) – Középiskolai hittanverseny a 2023/2024. tanévben

Családosok és Nyugdíjasok Tudásolimpiája

Természettudományos vetélkedőt hirdet a teremtésvédelem jegyében a KaPI iskolásoknak

Óvodapedagógus jelentkezését várjuk a mátészalkai óvodánkba

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola képzési kínálata a 2024/2025. tanévre

Jó lesz itt neked, maradj itt – Interjú Császár Noémi hittanár szakos hallgatóval

2

Az MKPK gyűjtést hirdet a Srí Lanka-i tragédia érintettjeinek megsegítésére

500 nap és eljön a nap

Triatlon – kicsit másképp

Ferenc pápa homíliája Balázsfalván: Most nektek kell harcolnotok az elnyomó ideológiák ellen!

A boldogság útján – Ifjúsági gyalogos zarándoklat 2020

Pályázati felhívás a vallásos könnyűzene támogatására

Isten közöttetek verte fel sátrát – Véget ért az egerszalóki találkozó

Pótfelvételi a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Új mesterszakok indulnak a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Összehasonlító vallástörténet – alkalmazott kulturális tanulmányok MA szak indul a 2023/24. tanévben

Új mesterszak: Összehasonlító vallástörténet

Pasztorális tanácsadás - Új mesterszak

Új mesterszak – keresztény egyház- és művelődéstörténet

Tudásolimpia 2023/2024

Hogy hitetek és reményetek Istenben legyen (1Pt, 1,21) – Középiskolai hittanverseny a 2023/2024. tanévben

Családosok és Nyugdíjasok Tudásolimpiája

Természettudományos vetélkedőt hirdet a teremtésvédelem jegyében a KaPI iskolásoknak

Óvodapedagógus jelentkezését várjuk a mátészalkai óvodánkba

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola képzési kínálata a 2024/2025. tanévre

Jó lesz itt neked, maradj itt – Interjú Császár Noémi hittanár szakos hallgatóval

3

Doros Kvintett és a Szent Efrém Férfikar közös ortodox húsvéti koncertet ad Nyíregyházán

Az MKPK gyűjtést hirdet a Srí Lanka-i tragédia érintettjeinek megsegítésére

Látogatóban a püspöknél

A boldogság útján – Ifjúsági gyalogos zarándoklat 2020

Pályázati felhívás a vallásos könnyűzene támogatására

Isten közöttetek verte fel sátrát – Véget ért az egerszalóki találkozó

Pótfelvételi a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Új mesterszakok indulnak a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Összehasonlító vallástörténet – alkalmazott kulturális tanulmányok MA szak indul a 2023/24. tanévben

Új mesterszak: Összehasonlító vallástörténet

Pasztorális tanácsadás - Új mesterszak

Új mesterszak – keresztény egyház- és művelődéstörténet

Tudásolimpia 2023/2024

Hogy hitetek és reményetek Istenben legyen (1Pt, 1,21) – Középiskolai hittanverseny a 2023/2024. tanévben

Családosok és Nyugdíjasok Tudásolimpiája

Természettudományos vetélkedőt hirdet a teremtésvédelem jegyében a KaPI iskolásoknak

Óvodapedagógus jelentkezését várjuk a mátészalkai óvodánkba

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola képzési kínálata a 2024/2025. tanévre

Jó lesz itt neked, maradj itt – Interjú Császár Noémi hittanár szakos hallgatóval

4

Mindszenty-emlékzarándoklat

Az MKPK gyűjtést hirdet a Srí Lanka-i tragédia érintettjeinek megsegítésére

Oltalom és fény

5

Mindszenty-emlékzarándoklat

Az MKPK gyűjtést hirdet a Srí Lanka-i tragédia érintettjeinek megsegítésére

Útmutató – riportfilm a máriapócsi passióról

Válasz az anyaszentegyház gondoskodó szeretetére

A boldogság útján – Ifjúsági gyalogos zarándoklat 2020

Pályázati felhívás a vallásos könnyűzene támogatására

Isten közöttetek verte fel sátrát – Véget ért az egerszalóki találkozó

Pótfelvételi a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Új mesterszakok indulnak a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Összehasonlító vallástörténet – alkalmazott kulturális tanulmányok MA szak indul a 2023/24. tanévben

Új mesterszak: Összehasonlító vallástörténet

Pasztorális tanácsadás - Új mesterszak

Új mesterszak – keresztény egyház- és művelődéstörténet

Tudásolimpia 2023/2024

Hogy hitetek és reményetek Istenben legyen (1Pt, 1,21) – Középiskolai hittanverseny a 2023/2024. tanévben

Családosok és Nyugdíjasok Tudásolimpiája

Természettudományos vetélkedőt hirdet a teremtésvédelem jegyében a KaPI iskolásoknak

Óvodapedagógus jelentkezését várjuk a mátészalkai óvodánkba

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola képzési kínálata a 2024/2025. tanévre

Jó lesz itt neked, maradj itt – Interjú Császár Noémi hittanár szakos hallgatóval

19. hét

6

Az MKPK gyűjtést hirdet a Srí Lanka-i tragédia érintettjeinek megsegítésére

Jézus-ima találkozó

7

Az MKPK gyűjtést hirdet a Srí Lanka-i tragédia érintettjeinek megsegítésére

Hogy a lámpatartóra tegyék – kötetbemutató Nyíregyházán

Cigánypasztorációs kerekasztal-beszélgetés – ezúttal Szocska A. Ábel püspökkel

Szociális alapszolgáltatást fejlesztettek Fehérgyarmaton

A hiteles kereszténység a legnagyobb misszió – három püspök kötetét mutatták be Nyíregyházán

Jézussal együtt az embert kezdjük el keresni! – kerekasztal-beszélgetés a roma fiatalok iskolai integrációjáról

Idegen nyelvi versenyt rendeztek Nyírlugoson – eredmények

A boldogság útján – Ifjúsági gyalogos zarándoklat 2020

Pályázati felhívás a vallásos könnyűzene támogatására

Isten közöttetek verte fel sátrát – Véget ért az egerszalóki találkozó

Pótfelvételi a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Új mesterszakok indulnak a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Összehasonlító vallástörténet – alkalmazott kulturális tanulmányok MA szak indul a 2023/24. tanévben

Új mesterszak: Összehasonlító vallástörténet

Pasztorális tanácsadás - Új mesterszak

Új mesterszak – keresztény egyház- és művelődéstörténet

Tudásolimpia 2023/2024

Hogy hitetek és reményetek Istenben legyen (1Pt, 1,21) – Középiskolai hittanverseny a 2023/2024. tanévben

Családosok és Nyugdíjasok Tudásolimpiája

Természettudományos vetélkedőt hirdet a teremtésvédelem jegyében a KaPI iskolásoknak

Óvodapedagógus jelentkezését várjuk a mátészalkai óvodánkba

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola képzési kínálata a 2024/2025. tanévre

Jó lesz itt neked, maradj itt – Interjú Császár Noémi hittanár szakos hallgatóval

8

Állásajánlat – tanítót keresnek Nagykállóban

9

Teaházi esték Máriapócson

Szövegértésből dicséretes!

10

Az MKPK gyűjtést hirdet a Srí Lanka-i tragédia érintettjeinek megsegítésére

Három csapat, egy cél - államtitkárok is labdába rúgtak pénteken Baktán a papok és a Magyar Jogász Egylet focistái ellen

Egy hely az elcsendesedésre

Nincsenek hitvitáink – a görögkatolikus hittanverseny dobogósai egy evangélikus iskolában

A Mi Napunk – Iskolai csillagászati nap Mátészalkán

A boldogság útján – Ifjúsági gyalogos zarándoklat 2020

Pályázati felhívás a vallásos könnyűzene támogatására

Isten közöttetek verte fel sátrát – Véget ért az egerszalóki találkozó

Pótfelvételi a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Új mesterszakok indulnak a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Összehasonlító vallástörténet – alkalmazott kulturális tanulmányok MA szak indul a 2023/24. tanévben

Új mesterszak: Összehasonlító vallástörténet

Pasztorális tanácsadás - Új mesterszak

Új mesterszak – keresztény egyház- és művelődéstörténet

Tudásolimpia 2023/2024

Hogy hitetek és reményetek Istenben legyen (1Pt, 1,21) – Középiskolai hittanverseny a 2023/2024. tanévben

Családosok és Nyugdíjasok Tudásolimpiája

Természettudományos vetélkedőt hirdet a teremtésvédelem jegyében a KaPI iskolásoknak

Óvodapedagógus jelentkezését várjuk a mátészalkai óvodánkba

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola képzési kínálata a 2024/2025. tanévre

Jó lesz itt neked, maradj itt – Interjú Császár Noémi hittanár szakos hallgatóval

11

Görögkatolikus nap a Szent István-bazilikában

Az MKPK gyűjtést hirdet a Srí Lanka-i tragédia érintettjeinek megsegítésére

Gyermekbúcsú 2019-ben is

Élő hittel, szeretettel – gyermekeknek tartottak búcsút Máriapócson

A görögkatolikus múzeum tervbemutatója

Krisztus egyszerre jó pásztor és ajtó, aki ismer és szeret minket – görögkatolikus nap a Szent István-bazilikában

A boldogság útján – Ifjúsági gyalogos zarándoklat 2020

Pályázati felhívás a vallásos könnyűzene támogatására

Isten közöttetek verte fel sátrát – Véget ért az egerszalóki találkozó

Pótfelvételi a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Új mesterszakok indulnak a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Összehasonlító vallástörténet – alkalmazott kulturális tanulmányok MA szak indul a 2023/24. tanévben

Új mesterszak: Összehasonlító vallástörténet

Pasztorális tanácsadás - Új mesterszak

Új mesterszak – keresztény egyház- és művelődéstörténet

Tudásolimpia 2023/2024

Hogy hitetek és reményetek Istenben legyen (1Pt, 1,21) – Középiskolai hittanverseny a 2023/2024. tanévben

Családosok és Nyugdíjasok Tudásolimpiája

Természettudományos vetélkedőt hirdet a teremtésvédelem jegyében a KaPI iskolásoknak

Óvodapedagógus jelentkezését várjuk a mátészalkai óvodánkba

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola képzési kínálata a 2024/2025. tanévre

Jó lesz itt neked, maradj itt – Interjú Császár Noémi hittanár szakos hallgatóval

12

Szent Miklós-ereklye érkezett Szatmárnémetibe

Az MKPK gyűjtést hirdet a Srí Lanka-i tragédia érintettjeinek megsegítésére

Bátorság ahhoz, hogy Isten ígéretéért kockázatot vállaljunk – Ferenc pápa üzenete a Hivatások 56. Világnapján

A boldogság útján – Ifjúsági gyalogos zarándoklat 2020

Pályázati felhívás a vallásos könnyűzene támogatására

Isten közöttetek verte fel sátrát – Véget ért az egerszalóki találkozó

Pótfelvételi a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Új mesterszakok indulnak a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Összehasonlító vallástörténet – alkalmazott kulturális tanulmányok MA szak indul a 2023/24. tanévben

Új mesterszak: Összehasonlító vallástörténet

Pasztorális tanácsadás - Új mesterszak

Új mesterszak – keresztény egyház- és művelődéstörténet

Tudásolimpia 2023/2024

Hogy hitetek és reményetek Istenben legyen (1Pt, 1,21) – Középiskolai hittanverseny a 2023/2024. tanévben

Családosok és Nyugdíjasok Tudásolimpiája

Természettudományos vetélkedőt hirdet a teremtésvédelem jegyében a KaPI iskolásoknak

Óvodapedagógus jelentkezését várjuk a mátészalkai óvodánkba

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola képzési kínálata a 2024/2025. tanévre

Jó lesz itt neked, maradj itt – Interjú Császár Noémi hittanár szakos hallgatóval

20. hét

13

Az MKPK gyűjtést hirdet a Srí Lanka-i tragédia érintettjeinek megsegítésére

Szent Atanáz Könyv- és Kegytárgybolt nyílik a Panágia Központban

A remény emberei kiutat mutatnak – Cigánypasztorációs találkozót rendeztek Budapesten

Megnyitott Budapest egyetlen görögkatolikus kegytárgyboltja

A boldogság útján – Ifjúsági gyalogos zarándoklat 2020

Pályázati felhívás a vallásos könnyűzene támogatására

Isten közöttetek verte fel sátrát – Véget ért az egerszalóki találkozó

Pótfelvételi a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Új mesterszakok indulnak a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Összehasonlító vallástörténet – alkalmazott kulturális tanulmányok MA szak indul a 2023/24. tanévben

Új mesterszak: Összehasonlító vallástörténet

Pasztorális tanácsadás - Új mesterszak

Új mesterszak – keresztény egyház- és művelődéstörténet

Tudásolimpia 2023/2024

Hogy hitetek és reményetek Istenben legyen (1Pt, 1,21) – Középiskolai hittanverseny a 2023/2024. tanévben

Családosok és Nyugdíjasok Tudásolimpiája

Természettudományos vetélkedőt hirdet a teremtésvédelem jegyében a KaPI iskolásoknak

Óvodapedagógus jelentkezését várjuk a mátészalkai óvodánkba

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola képzési kínálata a 2024/2025. tanévre

Jó lesz itt neked, maradj itt – Interjú Császár Noémi hittanár szakos hallgatóval

14

15

Tanulmányi kirándulás Hodászon

Túrák és kirándulások Torockó körül – Oltalmas diákok Erdélyben

16

Az MKPK gyűjtést hirdet a Srí Lanka-i tragédia érintettjeinek megsegítésére

Előzetes ajánlattételi kiírás óvoda- és iskolatej programhoz

Mariathon 2019 – Adománygyűjtés a Mária Rádió afrikai missziójáért

Színjátszó találkozó volt Kisvárdán

Identitás, mint erőforrás – háromnapos cigánypasztorációs konferencia három helyszínen

17

18

Konferencia az autista spektrummal élő gyermekek fejlesztési lehetőségeiről

III. Pray&Run futózarándoklat Máriapócson – Készítsd a cipődet!

Az MKPK gyűjtést hirdet a Srí Lanka-i tragédia érintettjeinek megsegítésére

Kérdezz-felelek: a futózarándoklatról

A visszaszámlálás megkezdődött – a legfontosabb információk a futózarándoklathoz

Jótékonysági koncert az üldözött keresztényekért

Mariathon 2019 – Adománygyűjtés a Mária Rádió afrikai missziójáért

Érmek a nyakba – eredmények online és azonnal

Élőben a Pray&Run futózarándoklatról

Edzésben maradni – III. Pray&Run Futózarándoklat és családi futófesztivál

III. Pray&Run – eredmények és még több fotó

Családi nap Demecserben – Képriport

Identitás, mint erőforrás – háromnapos cigánypasztorációs konferencia három helyszínen

Az igazság ismerete szabaddá tesz titeket – motoros találkozó Sajópálfalán

A boldogság útján – Ifjúsági gyalogos zarándoklat 2020

Pályázati felhívás a vallásos könnyűzene támogatására

Isten közöttetek verte fel sátrát – Véget ért az egerszalóki találkozó

Pótfelvételi a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Új mesterszakok indulnak a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Összehasonlító vallástörténet – alkalmazott kulturális tanulmányok MA szak indul a 2023/24. tanévben

Új mesterszak: Összehasonlító vallástörténet

Pasztorális tanácsadás - Új mesterszak

Új mesterszak – keresztény egyház- és művelődéstörténet

Tudásolimpia 2023/2024

Hogy hitetek és reményetek Istenben legyen (1Pt, 1,21) – Középiskolai hittanverseny a 2023/2024. tanévben

Családosok és Nyugdíjasok Tudásolimpiája

Természettudományos vetélkedőt hirdet a teremtésvédelem jegyében a KaPI iskolásoknak

Óvodapedagógus jelentkezését várjuk a mátészalkai óvodánkba

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola képzési kínálata a 2024/2025. tanévre

Jó lesz itt neked, maradj itt – Interjú Császár Noémi hittanár szakos hallgatóval

19

Konferencia az autista spektrummal élő gyermekek fejlesztési lehetőségeiről

Az MKPK gyűjtést hirdet a Srí Lanka-i tragédia érintettjeinek megsegítésére

Roma tehetségnap Máriapócson

Ne egyszeri ünnep maradjon! – elsőáldozás a Szent Miklós-székesegyházban

Lehetetlen nincs – családi nap és eredményhirdetés Budapesten a "Befogadlak" országos rendezvényén

Egyházmegyei rangra emelték a Bácskeresztúri Apostoli Exarchátust

A boldogság útján – Ifjúsági gyalogos zarándoklat 2020

Pályázati felhívás a vallásos könnyűzene támogatására

Isten közöttetek verte fel sátrát – Véget ért az egerszalóki találkozó

Pótfelvételi a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Új mesterszakok indulnak a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Összehasonlító vallástörténet – alkalmazott kulturális tanulmányok MA szak indul a 2023/24. tanévben

Új mesterszak: Összehasonlító vallástörténet

Pasztorális tanácsadás - Új mesterszak

Új mesterszak – keresztény egyház- és művelődéstörténet

Tudásolimpia 2023/2024

Hogy hitetek és reményetek Istenben legyen (1Pt, 1,21) – Középiskolai hittanverseny a 2023/2024. tanévben

Családosok és Nyugdíjasok Tudásolimpiája

Természettudományos vetélkedőt hirdet a teremtésvédelem jegyében a KaPI iskolásoknak

Óvodapedagógus jelentkezését várjuk a mátészalkai óvodánkba

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola képzési kínálata a 2024/2025. tanévre

Jó lesz itt neked, maradj itt – Interjú Császár Noémi hittanár szakos hallgatóval

21. hét

20

Az MKPK gyűjtést hirdet a Srí Lanka-i tragédia érintettjeinek megsegítésére

Egyből segít! – rendelkezzen adója 1+1%-áról!

21

22

23

Kirándulás a nevelőszülők napján

24

„Új szívet adok nektek!” Ez,26,36 – már lehet jelentkezni a máriabesnyői Mladifestre

Az MKPK gyűjtést hirdet a Srí Lanka-i tragédia érintettjeinek megsegítésére

Roma tehetségnap Máriapócson

Pályázati kiírás iskolagyümölcs- és iskolazöldség-programra

Tehetségeket kerestek és találtak a roma tehetségnapon Máriapócson

Keresztes Szilárd kapta idén a Pro Comitatu díjat

Kövér László: Vallásos hitet sem a politika, sem a kormány nem adhat

Palacsintázás és munkaértekezlet

A boldogság útján – Ifjúsági gyalogos zarándoklat 2020

Pályázati felhívás a vallásos könnyűzene támogatására

Isten közöttetek verte fel sátrát – Véget ért az egerszalóki találkozó

Pótfelvételi a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Új mesterszakok indulnak a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Összehasonlító vallástörténet – alkalmazott kulturális tanulmányok MA szak indul a 2023/24. tanévben

Új mesterszak: Összehasonlító vallástörténet

Pasztorális tanácsadás - Új mesterszak

Új mesterszak – keresztény egyház- és művelődéstörténet

Tudásolimpia 2023/2024

Hogy hitetek és reményetek Istenben legyen (1Pt, 1,21) – Középiskolai hittanverseny a 2023/2024. tanévben

Családosok és Nyugdíjasok Tudásolimpiája

Természettudományos vetélkedőt hirdet a teremtésvédelem jegyében a KaPI iskolásoknak

Óvodapedagógus jelentkezését várjuk a mátészalkai óvodánkba

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola képzési kínálata a 2024/2025. tanévre

Jó lesz itt neked, maradj itt – Interjú Császár Noémi hittanár szakos hallgatóval

25

„Új szívet adok nektek!” Ez,26,36 – már lehet jelentkezni a máriabesnyői Mladifestre

Az MKPK gyűjtést hirdet a Srí Lanka-i tragédia érintettjeinek megsegítésére

Metropóliai nap 2019

Barsi Balázs igemagyarázata nem csak görögkatolikusoknak

A kifogyhatatlan energia forrása: az Eucharisztia – Metropólia nap Hajdúdorogon

Kihirdették a nyugdíjasok és családok tudásolimpiájának győzteseit

A boldogság útján – Ifjúsági gyalogos zarándoklat 2020

Pályázati felhívás a vallásos könnyűzene támogatására

Isten közöttetek verte fel sátrát – Véget ért az egerszalóki találkozó

Pótfelvételi a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Új mesterszakok indulnak a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Összehasonlító vallástörténet – alkalmazott kulturális tanulmányok MA szak indul a 2023/24. tanévben

Új mesterszak: Összehasonlító vallástörténet

Pasztorális tanácsadás - Új mesterszak

Új mesterszak – keresztény egyház- és művelődéstörténet

Tudásolimpia 2023/2024

Hogy hitetek és reményetek Istenben legyen (1Pt, 1,21) – Középiskolai hittanverseny a 2023/2024. tanévben

Családosok és Nyugdíjasok Tudásolimpiája

Természettudományos vetélkedőt hirdet a teremtésvédelem jegyében a KaPI iskolásoknak

Óvodapedagógus jelentkezését várjuk a mátészalkai óvodánkba

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola képzési kínálata a 2024/2025. tanévre

Jó lesz itt neked, maradj itt – Interjú Császár Noémi hittanár szakos hallgatóval

26

„Új szívet adok nektek!” Ez,26,36 – már lehet jelentkezni a máriabesnyői Mladifestre

Az MKPK gyűjtést hirdet a Srí Lanka-i tragédia érintettjeinek megsegítésére

„…hiszen tagjai vagyunk egymásnak” (Ef 4,25) – Ferenc pápa üzenete a tömegtájékoztatás 53. világnapjára

Bátrak voltak, hősök lettek

A boldogság útján – Ifjúsági gyalogos zarándoklat 2020

Pályázati felhívás a vallásos könnyűzene támogatására

Isten közöttetek verte fel sátrát – Véget ért az egerszalóki találkozó

Pótfelvételi a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Új mesterszakok indulnak a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Összehasonlító vallástörténet – alkalmazott kulturális tanulmányok MA szak indul a 2023/24. tanévben

Új mesterszak: Összehasonlító vallástörténet

Pasztorális tanácsadás - Új mesterszak

Új mesterszak – keresztény egyház- és művelődéstörténet

Tudásolimpia 2023/2024

Hogy hitetek és reményetek Istenben legyen (1Pt, 1,21) – Középiskolai hittanverseny a 2023/2024. tanévben

Családosok és Nyugdíjasok Tudásolimpiája

Természettudományos vetélkedőt hirdet a teremtésvédelem jegyében a KaPI iskolásoknak

Óvodapedagógus jelentkezését várjuk a mátészalkai óvodánkba

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola képzési kínálata a 2024/2025. tanévre

Jó lesz itt neked, maradj itt – Interjú Császár Noémi hittanár szakos hallgatóval

22. hét

27

Az MKPK gyűjtést hirdet a Srí Lanka-i tragédia érintettjeinek megsegítésére

Keresztény azaz krisztusi nevelőszülők találkoztak Nyíregyházán

Megújulóban: hírek a Nyíregyháza-Rozsrétszőlői Szervezőlelkészségről

A boldogság útján – Ifjúsági gyalogos zarándoklat 2020

Pályázati felhívás a vallásos könnyűzene támogatására

Isten közöttetek verte fel sátrát – Véget ért az egerszalóki találkozó

Pótfelvételi a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Új mesterszakok indulnak a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Összehasonlító vallástörténet – alkalmazott kulturális tanulmányok MA szak indul a 2023/24. tanévben

Új mesterszak: Összehasonlító vallástörténet

Pasztorális tanácsadás - Új mesterszak

Új mesterszak – keresztény egyház- és művelődéstörténet

Tudásolimpia 2023/2024

Hogy hitetek és reményetek Istenben legyen (1Pt, 1,21) – Középiskolai hittanverseny a 2023/2024. tanévben

Családosok és Nyugdíjasok Tudásolimpiája

Természettudományos vetélkedőt hirdet a teremtésvédelem jegyében a KaPI iskolásoknak

Óvodapedagógus jelentkezését várjuk a mátészalkai óvodánkba

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola képzési kínálata a 2024/2025. tanévre

Jó lesz itt neked, maradj itt – Interjú Császár Noémi hittanár szakos hallgatóval

28

Az MKPK gyűjtést hirdet a Srí Lanka-i tragédia érintettjeinek megsegítésére

Mozdonyt és kisbuszokat fog megáldani Erdő Péter bíboros

Mozdony viszi országszerte hírét a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak

A boldogság útján – Ifjúsági gyalogos zarándoklat 2020

Pályázati felhívás a vallásos könnyűzene támogatására

Isten közöttetek verte fel sátrát – Véget ért az egerszalóki találkozó

Pótfelvételi a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Új mesterszakok indulnak a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Összehasonlító vallástörténet – alkalmazott kulturális tanulmányok MA szak indul a 2023/24. tanévben

Új mesterszak: Összehasonlító vallástörténet

Pasztorális tanácsadás - Új mesterszak

Új mesterszak – keresztény egyház- és művelődéstörténet

Tudásolimpia 2023/2024

Hogy hitetek és reményetek Istenben legyen (1Pt, 1,21) – Középiskolai hittanverseny a 2023/2024. tanévben

Családosok és Nyugdíjasok Tudásolimpiája

Természettudományos vetélkedőt hirdet a teremtésvédelem jegyében a KaPI iskolásoknak

Óvodapedagógus jelentkezését várjuk a mátészalkai óvodánkba

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola képzési kínálata a 2024/2025. tanévre

Jó lesz itt neked, maradj itt – Interjú Császár Noémi hittanár szakos hallgatóval

29

30

Mennybemenetel ünnepe

Dunai hajóbaleset: Erdő Péter részvéttáviratot küldött a szöuli érseknek

31

Erdélyi körutazás Csaba testvér és a dévai gyerekek vendégszeretetével a pápalátogatástól a pünkösdi búcsúig

Az MKPK gyűjtést hirdet a Srí Lanka-i tragédia érintettjeinek megsegítésére

Kuminetz Géza a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új rektora

A boldogság útján – Ifjúsági gyalogos zarándoklat 2020

Pályázati felhívás a vallásos könnyűzene támogatására

Isten közöttetek verte fel sátrát – Véget ért az egerszalóki találkozó

Pótfelvételi a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Új mesterszakok indulnak a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Összehasonlító vallástörténet – alkalmazott kulturális tanulmányok MA szak indul a 2023/24. tanévben

Új mesterszak: Összehasonlító vallástörténet

Pasztorális tanácsadás - Új mesterszak

Új mesterszak – keresztény egyház- és művelődéstörténet

Tudásolimpia 2023/2024

Hogy hitetek és reményetek Istenben legyen (1Pt, 1,21) – Középiskolai hittanverseny a 2023/2024. tanévben

Családosok és Nyugdíjasok Tudásolimpiája

Természettudományos vetélkedőt hirdet a teremtésvédelem jegyében a KaPI iskolásoknak

Óvodapedagógus jelentkezését várjuk a mátészalkai óvodánkba

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola képzési kínálata a 2024/2025. tanévre

Jó lesz itt neked, maradj itt – Interjú Császár Noémi hittanár szakos hallgatóval

⇐ elõzõ hónapkövetkezõ hónap ⇒

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK / ESEMÉNYNAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE

KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert