COFFEE PANNONIA

Pannónia Kávéház

Találkozásom Mádl Ferenccel

Május 29-én, halálának tízedik évfordulóján Mádl Ferenc néhai államfőre emlékezünk. Dr. Ivancsó István atya személyes élményét, az egykori köztársasági elnökkel való találkozását meséli el.

Akkor történt, amikor még nem volt köztársasági elnök. Egyszer már láttam "közelről", valami közösségi programon. Így én már közvetlenül ismertem őt, én viszont egy voltam neki a sok közül. Ez a gondolat öltött testet bennem, amikor Budapestre utaztam: az ELTE-re mentem tanítani.

Felszállok a hármas metróra. Nem volt szokásom leülni. Most sem tettem. Kapaszkodom a fogantyúba, s azt veszem észre, hogy Mádl Ferenc ott kapaszkodik pár lépésnyire velem szemben. Kormányőrök nélkül. Csupán egy aktatáskával a kezében. Rövid töprengés után odalépek hozzá: - Miniszter úr! Bocsásson meg, hogy megszólítom, csak szeretnék minden jót kívánni felelősségteljes munkájához. A nyíregyházi hittudományi főiskolán tanítok. - Ja, akkor görögkatolikus vagy?!

Mondom: - Igen.

Aztán egészen közvetlen hangnemben beszélgettünk. Mondta, hogy tegezzem nyugodtan. Kár, hogy hamar eljutottunk a Kálvin térig, ahol le kellett szállnom. Isten áldását kívánva köszöntem el tőle, amit ő nagyon megköszönt.

Most, halála tízedik évfordulóján felidéződik bennem ez a találkozás. Ami az emberről szól. A tudósról. Aki tudott egészen közvetlen ember lenni és maradni.

A történetnek van folytatása is. Az esemény kísértetiesen ismétlődött meg talán másfél év múlva. Ismét a metrón voltam. S akkor Dalma asszonnyal találkoztam. Ugyanúgy, közvetlen formában. Ő is kísérő nélkül volt. Neki elmondtam, mennyire örültem, hogy közvetlenül tudtam beszélgetni férjével, a miniszter úrral. Ő pedig megerősítette, hogy igen, a férje ilyen közvetlen szokott lenni. S mivel tudtam búcsúzni? Szintén azzal, hogy Isten áldását kértem és imádságot ígértem a felelősségteljes munkájukhoz. Láttam arcán átsugározni az efölött érzett örömöt. S mondanom sem kell, engem is mily nagy öröm töltött el.

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert