PANNÓNIA KÁVÉHÁZ

Pannónia Kávéház

Szabó Magda emlékére

„Gyermekkoromtól kedvencem, születésnapomra kaptam a Születésnap című regényét” – november 19-én az ezen a napon épp tizennégy éve elhunyt Szabó Magda íróra Palóczy Timea emlékezik.  

Isten áldja meg azt is, aki megajándékozott vele! A szó valódi értelmében, le sem tudtam tenni, még fürdés közben is olvastam. Bizonyságul szolgálnak elsárgult, vízpöttyös lapjai.

Ebben az időben fogtam kezembe először az Abigél című kötetét is. Az olvasása maga volt a csoda! Azóta is elgondolkozom: hogyan lehet úgy és annyit írni, hogy ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet, mert amit Szabó Magda papírra vetett, az úgy tökéletes. Most, felnőttként sem telik el esztendő, hogy bele ne olvasnék, s bizony, a végéig ne érnék. Igazi élmény a műből készített film is, sokszor beszélgetünk róla a családommal. Főiskolás koromban a társaim is észrevették, hogy ez a kötet soha ki nem kerül a kezemből. Az egyik vizsgán a magyar írók közül éppen Szabó Magdát húztam. A velem együtt bentlévők csak mosolyogtak. A tanárnő megdicsért, hogy negyedik napja vizsgáztat, de ilyen szépen összefoglalt, átgondolt feleletet kedvenc témájából még nem hallott. Boldogan vettem át leckekönyvemet az ötössel.

Az államvizsgát megelőző utolsó vizsgánk korunk magyar irodalmából volt, amelyre dupla izgalommal készültünk. Korábban hallottuk, hogy a vizsgáztató nagyon szigorú, de igazságos. Tanácsolták, ha valamelyik tételt nagyon szeretjük, vigyünk magunkkal egy könyvet is, amellyel utalhatunk rá. Az első vizsgámtól elkísérő kabalatollammal és Szabó Magda Abigél című regényével vágtam a nagy napnak. Belépve azt láttam, hogy a bent ülők papírjuk fölé hajolnak, és senki sem kívánkozott a feleletet elkezdeni. Tanár úr meglátva a könyvet, így szólt: – Á, itt valaki készült. Abigél, Szabó Magda? Van kedve felkészülés nélkül elkezdeni? Félve bólintottam. A többiek fellélegeztek. S én belekezdtem: A korszak ismertetése, Szabó Magda élete, művei, műveinek elemzése… s még akkor sem tudtam elhinni a szerencsémet. A leckekönyvet csak kint, a többiek örömrivalgása között nyitottam ki.

Azóta is kellemes élmény kezembe venni ezt a könyvet. Örök kedvencemet. Bár más írásait, például Az ajtó című regényét is ugyanúgy szeretem. Hálásan köszönöm a gyönyörű írásokat, az olvasás élményét, a hozzájuk kapcsolódó emlékeket. Köszönöm. Köszönöm, Drága Szabó Magda!

Az írás megjelent a Kelet Magyarországban 2007 decemberében.

Palóczy Timea

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert