PANNÓNIA KÁVÉHÁZ

Pannónia Kávéház

Hétköznapi szidalmak

Rubóczkiné Kiss Hajnalka írása.

Hideg volt aznap. Az a fajta hideg, ami bemászik a vatelines kabát alá is, végigcsúszik az ember gerincén, görcsbe rándítja az izmait és beeszi magát a csontokba.

- Öregszem…- gondoltam vacogva, a csapat tizenévest figyelve. A gyerekek látszólag tudomást sem vettek a téli zimankóról. Nyitott kabáttal, piros orral, és olyan harsányan, ahogyan csak a tizenévesek tudnak létezni, pillanatok alatt gyarmatosították a szürke és unalmas buszmegállót.

- Egyszer, régen én is… - méláztam kicsit magamban, de figyelmemet hamar elterelte két fiú, akik egy telefon fölött huzakodtak egymással.

- Add ide! – szólt a magasabb erélyesen. – Add ide, vagy töröld ki!

- Nem adom! – vigyorgott kajánul a kicsi, miközben a telefon kijelzőjét ingerkedve húzogatta a nagyobbik orra előtt.

- Add ide, te… te… - itt egy pillanatra elnémult a magas, valami jó, szaftos sértést fontolgatván, aztán arca felderült, és diadalmasan kivágta: Add ide, te sorosbérenc!

A másikból abban a pillanatban kipukkant a nevetés, de szeme villogásán látszott, hogy az agya már a visszavágón dolgozik. A válaszra nem is kellett sokat várni.

- Nem adom, te oltásellenes!

Most már együtt nevettek, és a langaléta azonnal belement a játékba. Széles jókedvvel sorjáztak a különféle sértések:

- Fidesz-birka!

- Gyurcsányista!

- Laposföld-hívő!

- Liberális!

- Agymosott!

Ennél a pontnál már mindketten fuldokoltak a nevetéstől, nekem pedig az jutott eszembe, hogy tizenhárom évesen nem kellene ezeknek a gyerekeknek ilyen szavakat ismerniük. Valahogy elszégyelltem magam a felnőttek nevében: Hát mire neveljük mi ezt a generációt?

A busz befutott, a tömeg felnyomakodott. Az egyik kanyarnál láttam, ahogy a két gyerek teljes egyetértésben hajol az okostelefon felé. Az jutott eszembe, hogy talán maradt még egy kis remény.

Rubóczkiné Kiss Hajnalka

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert