COFFEE PANNONIA

Pannónia Kávéház

Világít a gyertyaláng, emlékezem

Rubóczkiné Kiss Hajnalka gondolatai halottak napja környékén.

Öregszem, már kevesebbet lázadozom. Nem piros kabátban mentem ki a temetőre, mert fülembe csengett anyám hangja: „Ne szégyeníts már engem, fiam.” Előkerestem a feketét. Egészen komoly, ötvenes asszonynak tűnhettem a sírok mellett állva. Aztán fél órával később meg vihogva meséltem anyámnak a konyhában két öklömnyi töltöttkáposzta között, hogy a kedvéért az idén „rendesen” felöltöztem. Jó, hogy még van kinél vihognom.

Végigjártam a nagyszüleim sírját meg a dédanyámét is. Amikor gyerek voltam, a dédapámét is mindig felkerestük. Egyedül már nem találok oda. Nem baj, két gyertyát is gyújtottam Rozi mamán. Vegye úgy a dédpapa, hogy az egyik az övé.

Imádkoztam is. Nem a lelkük üdvéért. Csak egyszerűen hálát adtam értük. Engem is gazdagítottak az életükkel. Minden ősömtől kaptam valamit: érzelmeket, tudást, vagy ha mást nem, hát a kutyatermészetű makacsságomat.

Öregszem. Már nem félek a temetőktől. Amikor gyerek voltam, tavasszal mindig ibolyát szedtünk a régi sírok mellől. Sehol másutt nem voltak olyan illatos, hatalmas ibolyák, mint a temetőben. Ma az emlékeimet rendezgetem csokorba: a pipadohány fűszeres szagát, a kelt tészta meg a tengeris káposzta ízét, történeteket, leszakadt gombokat.

Világít a gyertyaláng, emlékezem.

Rubóczkiné Kiss Hajnalka

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert