PANNÓNIA KÁVÉHÁZ

Pannónia Kávéház

Virágvasárnap: ezer és egy a munka!

Virágvasárnapi online közvetítés ihlette gondolatok Z. Pintye Zsolttól.

 

Nekem minden lakodalom virágvasárnap. Amikor a násznép a templomban izgatottan várja az ifjú párt, a gyűrűhordozót, a koszorúslányokat, az örömszülőket, a tanúkat és menyasszonyt és a vőlegényt, eszembe jut, ahogy Jézus szamárháton vonul be a városok városába. Bevallottan „lányos” lelkű ceremóniamesterként gyakran hatódom meg ezeken a bevonulásokon. A rómaiaknál szól a mennyországot idéző orgona, nálunk görögöknél énekelünk… Sok menyasszony elpirul, megilletődik, ahogy sok vőlegény torkában is ott a gombóc, hogy „atyaég! mi történik velem, mi lettünk a főszereplők, mi lettünk a filmünk hősei, akit most ünneplenek, akiben most gyönyörködnek”…

Jézus, aki az alázat mestere volt, nem sokszor ünnepeltette magát. Az evangélisták mindig józan, szerény, erősen önmegtartóztató személyiségként festik le. A visszafogottságát csak a hitetlenség tudta megzavarni, vagy az, ha szükséget, hiányt, szenvedést látott, olyankor aztán nem tudta, nem akarta elrejteni emberi mivoltát. Könnyet ejt, amikor Lázár halálhírét közlik vele és elmosolyodik, amikor végignéz a kánai menyegző násznépén, amikor látja, hogy ízlik nekik a vízből lett csodabor…

És csöndesen tűri az ünneplést akkor is, amikor a számár viszi be a városba. Csöndesen eltűri, hogy a tömeg ruhákat dobál eléje, pálmaágak és virágok üdvözlik jöttét… Talán egy minutára elfeledkezik arról, hogy nemsokára át kell mennie a tevének a tű hegyén, hogy szembe kell néznie a véggel és onnan vissza kell jönnie… A mosolyok, az ünneplés enyhíti a kétségeit, hogy sikerül-e majd legyőzni halállal a halált…

Amikor ma reggel a püspök mosolyát néztem a székesegyház online közvetítésén és a főpásztor áldott, szép ünnepet kívánt a híveknek, láttam, hogy nem felhőtlen a mosolya. Igyekezett biztatni, de arcáról lerítt, hogy tele van kétségekkel; mi van, ha a járvány, az üres templomok, az online mise sterilsége, személytelensége mégiscsak a Jóisten büntetése…

És vártam, hogy azt mondja; most azok, akik lélekben együtt vannak, okostévék, telefonok, laptopok, tabletek előtt, vagy csak magukban egy imádságot mondanak, azok így, vagy úgy de közös erővel küzdenek a halál ellen…

Mert a kereszténység az élők vallása, a félők, a reménykedők, a szerelmesek és azoknak a vallása, akiknek dobban a szíve, akiket maga alá tud gyűrni egy járvány, egy válság, és akiknek majd elő kell bújni az odúkból, mint az apró, addig semmitmondó gerinceseknek a sárkányokat pusztító, szörnyű kataklizma után…

Neokatolikus vagyok… Az a fajta ember, aki már tudományosan szemléli a világot. Az az ember, aki Isten jelenlétét mikroszkóppal is szeretné látni, aki képes szintézist alkotni az evolúcióból és a kreációból. Aki meghajlik az Isten előtt, de az imádság mellett a tudással dicséri az Urat, aki meg akarja menteni a világot, aki a vadkapitalizmusban, a telhetetlenségben, a gőgösségben, a hatalommal való visszaélésben, a korrupcióban veszi észre a gonosz munkáját és a tudásban, a kooperációban, az elfogadásban, a hitben, reményben és szeretetben, a felelős, empatikus (keresztény) demokráciában látja meg a Jóságost…

Hát innen nézve a járvány nem büntetés, hanem feladat és munka. Református testvéreink odaát Debrecenben azt írták az iskolájuk homlokzatára: Orando et laborando! - Imádkozzatok és dolgozzatok! Én azt mondanám: imádkozzatok, de lassan kezdjetek el dolgozni is!

Ezer és egy munka vár rátok!!

 

Z. Pintye Zsolt

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert