COFFEE PANNONIA

Pannónia Kávéház

Cérna és szenvedély

„Azt hiszem, édesanyám két dolgot szeretett az életében lángoló szenvedéllyel: a családját és a szakmáját. A szakmáját maga választotta, a családját kapta.” – Portré egy édesanyáról anyák napján tisztelgésként minden édesanya előtt; Rubóczkiné Kiss Hajnalka írása.

Az én anyukám varrónő volt, de nem csak egyszerű varrónő. Nem túlzás, ha azt állítom, ő volt a kis, nyírségi falu asszonyainak a saját Mme Chanel-je. No, nem azért, mintha decens kiskosztümben és helyre kis kalapokban kapálta volna pitymallatkor a zöldségest. Nem. Nem viselt ő soha semmi ilyesmit. Viszont másokat évtizedekig csalhatatlan ízléssel öltöztetett.

Édesanyám mindent megvarrt, amire a szocialista hiánygazdaságban szükség lehetett. Nénikéknek tűpettyes, körgalléros, templomjáró ruhácskákat; bolond bakfisoknak színes, pörgős szoknyákat; csupacsipke menyasszonyi csodákat a szende aráknak és visszafogott szövetkosztümöket a tanácsi irodistáknak. És persze nekem is bármit, ami csak eszembe jutott, vagy amit épp megláttam a vasárnapi Zenebutik valamelyik aktuális, ámde feledhető szereplőjén.

Néha, persze, miközben a kattogó varrógép talpa alá eresztette az anyagot, közölte velem, hogy ebben a kurta szoknyában, hasvillantós pólóban és egyéb „bohócruhában” bizony mellette nem fogok végiglejteni az utcán, az már egyszer biztos, de azért ezeket az „botrányos” holmikat is mindig példás gondossággal és odafigyeléssel alkotta meg. Nem tehetett róla, zsigerileg tiltakozott az ordenáré dolgok ellen. Azt sem bírta elviselni, ha a megrendelő nem az alkatához illő modell fotójával állított be hozzá. Ilyenkor a kisszobából hallgatva mindig jól szórakoztam a folyamaton, ahogy az én anyám a brit diplomatákat is megszégyenítő fogalmazással meggyőzte arról a kuncsaftot, hogy ne ragaszkodjon az eredeti elképzeléséhez. Aztán miután szabad kezet kapott, boldogan belevetette magát a munkába, és a saját feje után szabott, varrt és igazított. Az eredmény pedig rendszerint egy csinos holmi lett, mindenki legnagyobb megelégedésére.

Ha valaki azt gondolja, a varrás csak a külsőségekről szól, nagyon téved, mert a varrás bizalmi munka. A lányok, asszonyok nemcsak testileg vetkőznek le egy jó varrónőnek, de időnként a lelküket is lecsupaszítják. Hányszor láttam, hogy órákig ottragadtak a mindenféle testű, foglalkozású, életkorú nők a gép melletti faszéken. És hányszor hallottam, ahogy a varrógép zörgése jótékony, puha takaróként feküdt rá a hétköznapi bosszúságoktól kezdve az élettragédiákig mindenre.

És így ment ez sokáig, míg aztán a kor, meg a betegségek ezt a hivatás iránt érzett hatalmas szenvedélyt álnok módon, lassan kikezdték. Ma már keveset varr édesanyám, de látom, hiányzik neki. A minap rossz kedve volt: a sok keresztje közül, amelyeket évek óta cipel, az egyiket különösen nehéznek érezhette. Onnan tudom ezt, hogy elővette a gép alól a nagy cérnás dobozát, és „hagyományozni” kezdett, ami az ő esetében semmi jót nem jelent. Mikor már a huszadik cérnát rakosgatta nekem a műanyag szatyorba, mondván, hogy vigyem, neki már semmi szüksége sem lesz rá, komolyan megrettentem.  Aztán, nem hiába vagyok az anyám lánya, hirtelen nekem is eszembe jutott valami.

- Rendben, köszönöm. El is viszem mindet. – mondtam neki. – Aztán, ha lesz majd egyszer egy kislány unokám, ezzel fogok neki fodros ruhácskát varrni.

Anyám keze, mely újabb cérnáért nyúlt a dobozba, hirtelen megállt a levegőben. Amennyire csak rossz háta engedte felegyenesedett, kihúzta magát, a szeme megcsillant, és így szólt:

- Azért, ha lenne egy kislány dédunokám, ha szájjal kéne varrni, akkor is megvarrnám neki azt a fodros ruhát!

Tudtam, hogy újra kerek a világ, mert a nagy cérnásdoboz hirtelen visszavándorolt oda, ahol mindig is lenni szokott, a varrógép alá.

Hát, így tartja életben egyik szenvedély a másikat, és így táplálja a szenvedély az életet.

 

Rubóczkiné Kiss Hajnalka

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert