COFFEE PANNONIA

Pannónia Kávéház

Fáradhatatlan?

Oly sokszor követjük el ugyanazt a hibát, s oly fárasztó lehet ez azoknak, akik szeretnek, mégis mindig megbocsátanak nekünk. P. Tóth Nóra írását olvashatják.

„Ez már több a soknál! Meg sem hallottad, amikor figyelmeztettelek? Mondtam, hogy óvatosnak kell lenned, és lám, most itt vagy megint szorult helyzetben, csapdába esett, vergődő madárka. Úgy érzem, már mindent megpróbáltam, mondtam neked szépen, mérgesen, sokféleképp. De persze téged ez igazán nem érdekel. Az öntörvényűséged sodort bajba. Csökönyös szamár vagy, ugye tudod? Ez a vége, ha fittyet hánysz a szabályokra. De hisz azok érted vannak, te oktondi! Nemcsak kőbe, a szívedbe véstem, hogy megértsd. Tudom, nem lehet könnyű neked sem. A sok tiltás épp az ellenkező reakciót váltja ki. Csak ne követnéd el annyiszor ugyanazt a hibát! Most ne nézz rám ilyen esengően. Attól, hogy erősebb vagyok, mint te, nem kell minden pocsolyából kihúznom téged. Bent ragadtál. Kész. Elég volt. Nem akarok veled bíbelődni már megint. Nem. Ne add az ártatlant! Pontosan tudom, mire gondolsz: hogy nem tudtad, és nem gondoltad és már bánod, meg: soha többé nem csinálsz ilyet. Tudod hányszor hallottam ezt már tőled? Igazán magadba szállhatnál végre! Ez rossz irány. Ha újra és újra bemocskolod magad, hiteltelenné válsz megmentőd előtt. Hisz semmit se változol. Nem tanulsz az esetből. Te, én ennél okosabbnak hittelek. Azt reméltem, ha megtanítalak, s elmondom neked, mit miért teszünk, vagy nem teszünk, majd megérted és egyből alkalmazod is. Csalódtam benned. Egyszerűen nem érdemlem meg, annyi érted hozott áldozat után, hogy ezt tedd velem. Miért csinálod ezt? Miért? Mi? Már nem is mentegetőzöl? Legalább mondj valamit! Tudod, ahhoz képest, hogy milyen kicsi vagy, annál undokabbul tudsz viselkedni. Lehetnél nagyvonalú, mint én. Látod, szemet hunytam a múltkori felett is. Sértetlenül távozhattál, még védőbeszédet se kellett mondanod. Elég volt a szemedből áradó bűnbánat. Igen. Még tisztán emlékszem rá. Néztél, mereven a magasba, s átadtad magad a megbocsátó kezeim simogatásának. Te, észrevetted egyáltalán, hogy az nekem mennyire fájt? Bántottál engem és bántottad magad is. Rádöbbentél te valaha is, hogy minden szabadulásod mögött én vagyok, hogy a kis üzelmeid, kétségbeesett csapkodásaid és hisztérikus kivonulásaid miattam rendeződtek? Csakis miattam? Ha én nem vagyok, most nem tudnád megint boci szemeidet rám függeszteni, szabadságod zálogát kuncsorogva tőlem ismét. Eh! Hagyj. Ne is mondj semmit. Nem akarom. Vége. Érted? Többet nem húzlak ki a slamasztikából. …Élvezed ezt? Nem is a balhé miatt csinálod, igaz? Csak, hogy kicsit együtt legyünk, hogy meghallgassalak… Nem akarsz rosszat, csak nem tudod, hogy lehetne másképp. Összezavarodtál kicsit. Nem figyeltem rád eléggé, s lám, te kivívtad magadnak a figyelmemet. Tudod, hogy sokfelé kell mennem, annyi mindenkivel találkozom. Nem lehetek mindig melletted. Tudom, hogy megígértem, de te is beláthatod, hogy ez képtelenség. Arra a kis időre, amíg egyedül maradsz, magadnak kell érvényesítened a megállapodásunk elemeit. Hogy ne lyukadjunk ki itt megint. Te szegény, kis árva. Látod, hova jutottunk, te, te kis haszontalan. Jó, maradjunk egy kicsit így, mi ketten. De aztán mennem kell. Neked is, tudom. Jól van, na. Nem haragszom, ne sírj! Gyere, segítek. Biztonságban vagy! Ne félj! Minden rendben lesz. Tudod, hogy szeretlek, kis butám. No, itt az idő. Indulj! Repülj! De ne feledd, amiről beszéltünk!”

És elengedte tenyeréből a kéményen át bepottyant, hívatlan vendéget, a hamuszürke verebet.

P. Tóth Nóra

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert