PANNÓNIA KÁVÉHÁZ

Pannónia Kávéház

Mi volt a suliban?

Nem tudtam aludni. Egész éjjel álmatlanul forgolódtam az ágyon, pedig általában amint matracot ér a fenekem, bekövetkezik az azonnali filmszakadás is nálam. Most csak kínlódtam. A gyomrom is égett, nem tudni, hogy a vacsorára felelőtlenül elfogyasztott harmadik cukkinis lapcsánka, vagy az egyre növekvő harctéri izgalom miatt. – Rubóczkiné Kiss Hajnalkának a tanév első napja után született gondolatai következnek.

Merthogy tényleg izgultam. A fejemben lévő kérdések zizegését még a kinti vihar tombolása sem tudta elnyomni.  Mit mondjak az osztályomnak ennyi idő után? Fel tudom-e venni velük újra a kapcsolatot? (Alig pár hónapot voltak a kezem alatt ötödikesként, mikor beütött a vírus ; még épphogy csak épült a bizalmi híd köztünk.) Tudok-e még tanítani? És egyáltalán, akarok-e még én így tanítani bárkit is?

Elszoktam a reggeli csúcsforgalomtól is. Én kis naiv azt hittem, elég, ha hét előtt elindulok, hogy 12 kilométert megtéve, időben beérjek a suliba. Na persze! Mindenki más is ezt hitte a Napkor – Nyíregyháza vonalon, így aztán két lámpa között bőven volt időm arra, hogy némi ima után még fejben malmozzak egy kicsit, átismételjem a homéroszi eposzok összes szereplőjét - a mellékszereplőket is beleértve, előadjam a best of magyar slágereket a honfoglalástól napjainkig, pofás óratervet írjak a Present Perfect tanításához és kimasszírozzam a görcsöt a vádlimból, amit a masszív kuplungozás okozott.

Valahogy csak beértem, nagyobb baj nélkül, és mire az online közvetített tanévnyitó mise elkezdődött már ott álltam a tanári asztal mellett, és bőszen magyaráztam a népnek, hogy attól, még hogy online, ez bizony mise, szóval se popcorn, se kóla, hanem ima és közös, jámbor nótázás lesz most itten.

Becsületükre legyen mondva, tényleg szépen viselkedtek. Némi kavarodást okozott, hogy akkor most lehet-e békejobbot nyújtani a másiknak, vagy sem (mire megakadályozhattam volna, a fele már kedélyesen körbeparolázta a termet), de egyébként minden úgy ment, mint más évnyitókon.

Aztán papíroztunk, mert fel kellett mérni, ki kér ebédet, meg ki lesz napközis, meg ki nagycsaládos, kutyatulajdonos, telektulajdonos a Holdon, meg ilyesmi. Megbeszéltük a járványügyi óvintézkedéseket:„a folyosón csak maszkban, órán is nyitva az ablak, fertőtlenítünk mindig és mindent…” Mindeközben a fiúk kreatív divatbemutatót tartottak  „A maszk összes árnyalata címmel”. Amikor viszont a sarokból már azt hallottam, hogy „Figyelj, én baseball sapkát is tudok belőle csinálni”, akkor jobbnak láttam beavatkozni, és véget vetni a további kísérletezéseknek.

És persze beszélgettünk, „csak úgy is”: kinek mi volt a legjobb ebben az öt hónapban ( „nem kellett korán kelni”, „volt idő együtt kirándulni” és ilyenek), meg mi volt a legrosszabb ( „ nehéz volt megállni, hogy ne játékra használjam a gépet, amikor tanulni kellett volna…”, „felborultam a biciklivel” és sajnos olyat is hallottunk, hogy „meghalt a rokonom” ). Ez a beszélgetés már olykor-olykor bábeli zűrzavarra hajazott, mert mindenki akarta mondani a magáét, és persze mindenki egyszerre. El is ment a hangom egy ponton, miközben megfékezendő a zajt,  a türelem erényéről, meg az odafigyelés művészetéről próbáltam kiselőadást tartani az én kis drágáimnak a Tankcsapda zenekar hangosítását is lepipáló decibellel.

Szóval, vírus ide, maszk oda, ez egy teljesen normális iskolai nap volt. Igaz az agyamat még trenírozni kell, hogy egyszerre négy irányból is képes legyek dekódolni az érkező ingereket, de a gyomrom legalább nap végére alakult, hála annak a gyerekemnek, aki nagylelkűen megette a tízóraim. ( Tartottam a diétát legalább.)

És ha megkérdezed otthon a gyereked, hogy mi volt a suliban, biztos vagyok benne, hogy azt fogja válaszolni, hogy semmi. És ez így is van jól. ????

Rubóczkiné Kiss Hajnalka

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert