COFFEE PANNONIA

Pannónia Kávéház

Maszkot varr a hatodik á

Szívvel varrt maszkokkal a vírus ellen – egy tanárnő, Rubóczkiné Kiss Hajnalka írása következik.

Este tizenegy volt és én még mindig zörgettem a kis háztartási varrógépet. „Még kettőt előkészítek, és aztán abbahagyom…”- fogadkoztam magamban. Előttem az asztalon csinos kis kupacban hevertek a félig összevarrt, bevasalt maszkok.  Nem, nem vállaltam bedolgozást a kínai piacra pedagógusi fizetésemet kiegészítendő. Az osztályfőnöki órámra készültem éppen.

Az iskolai diákönkormányzat ugyanis új akciót agyalt ki: minden osztályban a diákok kihúzzák egymás nevét, és akit kihúztunk, annak saját kézzel készítünk egy divatos szájmaszkot. Szerelem a kolera idején. Ja, nem. Angyalkázás a vírus idején. Én ugyan a magam részéről pillanatnyilag jobban örültem volna, ha a titkos angyalkám egy kis étcsokival lep meg, de úgy gondoltam, nem rontom el a gyerekek kedvét. Ha ezt akarja a nép, hát legyen.

Mielőtt leültem a Singerem elé, persze jól átgondoltam a lehetőségeket. Van nekem harmincegy gyerekem, ebből húsz kisfiú. Ha azt mondanám nekik, hogy holnap hozzanak osztályfőnöki órára focilabdát, mert egész órán kinn fogjuk rúgni a bőrt, hát minimum tizennégy labdával állítanának be. De ha azt mondom, hogy hozzanak ruhaanyagot, mert valamit varrni fogunk, sanszos, hogy három esetleg összeszed reggel, indulás előtt valami konyhakendőt otthon, a többi meg bánatos kiskutyaképpel jelenti majd óra előtt, hogy bizony, egészen elfelejtette a dolgot. Felraktam hát az akcióval kapcsolatos infót a szülői csoportba is, (biztos, ami biztos) mert nálunk az anyukák és apukák valahogy még mindig megbízhatóbbak ezen a téren, mint a gyerkőcök, aztán kinyitottam az anyagos szekrénykémet. Töredelmesen bevallom, hörcsög módra halmozom a rongyokat, „Jó lesz az még valamire!” – felkiáltással, de most ez tényleg jól jött. Össze is szedtem egy zacskónyi színes rongyot, hátha valakinek nincs otthon elfekvő készlete turkálós méteráruból. Mindezek után pedig végigpörgettem magamban a lehetséges forgatókönyveket arról, hogy hogyan fog egy osztálynyi hatodikos negyvenöt perc alatt kézzel bármit is megvarrni.

Na ez volt az a pont, amikor úgy döntöttem, kicsit előkészítem nekik a terepet. Bekapcsoltam hű társamat, a kis szürke masinát, és elkezdtem összevarrni legalább az oldalát a maszkoknak, gondolván, hogy a két végét csak megoldják majd ügyesen a porontyaim.

Hát, a mai tapasztalat alapján nem merném bizton azt állítani, hogy a fiaim közül fog kikerülni a következő Mosieur Dior, de legalább hősiesen küzdöttek.

A problémák ott kezdődtek, hogy hiába készítettem elő vagy húsz maszkot, valahogy a többi anyag sokkal csábítóbbnak tűnt számukra. Olyan vidáman válogattak a tanári asztalra kirakott cuccok között, mintha épp valami fast fashion lánc őszi kollekciójához gyűjtenének inspirációt. Mikor végre mindenki megtalálta a szívének kedves mintát, hozzá is foghattunk (volna) a szabáshoz. Botor módon persze nem vittem magammal egy normális ollót, így aztán dikicselhettem a balkezes papírvágótól kezdve a törött fogójú alkalmatosságokig mindennel. Sebaj! A gyerek legyen elégedett, az a lényeg.

Mindezek után pedig kezdetét vette a VARRÁS – illetve csak vette volna, mert ugye:

  1. Lehet, hogy a bibliai tevének könnyű átjutni a tű fokán, de a cérnának semmiképp.
  2. Biztos, hogy Nagy Sándor sem vagdalta volna el olyan hebehurgyán azt a gordiuszi csomót, ha tudta volna, milyen nehéz azt megkötni.
  3. Empirikus tapasztalatokra alapozva kijelenthetjük, hogy három öklömnyi öltés azért nem a legjobb módja egy gumiszalag rögzítésének, aminek az lenne a feladata, hogy elvileg a füleden tartsa az egész alkotmányt.
  4. A cérnák roppant sunyi jószágok: ott gabalyodnak, ahol tudnak, ráadásul összevissza szaladgálnak a két anyagdarab között, és mindig akkor fogynak ki a tűből, amikor nem kéne.
  5. Az akupunktúrás képzést is kicsiben kell kezdeni – mondjuk varrás közben többször is megszúrt mutatóujjakkal.

Mondanom sem kell, percenként hangzott fel a szélrózsa minden irányából egy-egy kétségbeesett „Hajninéniiiiiii”- kiáltás, én meg szaladgáltam egész órán a padok között, mint a mérgezett egér.  De, ismétlem, a nehézségek ellenére sem adták fel, óra végére pedig mindenki összehozott valamit. Én meg rém büszke voltam rájuk.

Amikor pedig az osztályból ketten is elém álltak, hogy nekem készítettek védőfelszerelést, hát, nem kertelek, elolvadtam. Esküszöm, viselni is fogom őket. És biztos vagyok benne, hogy visítva fog lefordulni róla minden alattomos vírus.  Mert az én két maszkom szívvel készült.

Rubóczkiné Kiss Hajnalka

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert