PANNÓNIA KÁVÉHÁZ

Nagyszombati könyörgés

Csend van. Nem némaság, csak nagyszombati csend: amikor a fákon kipattannak a rügyek, a madarak dalukkal hirdetik, hogy új fészek-meleget készítenek tavaszi párválasztásukhoz, az aranyeső versenyt sárgul a napsütéssel, a hajtások kidugják fejüket szikkadt-zöld ágacskáikból. A természet zsong és nem törődik járvánnyal, ünneppel, mégis új életre bomlik.

Az emberek is várakoznak, készülődnek az Megváltó Élet érkezésére. A lepergett festékét csiszolják, hogy előkészítsék a kerítést az új öltözékükhöz; a kertben a nárciszok és jácintok körül a gaz már nem szívja el a nedvességet a virágoktól, mert gondos kezek kikapálták, felgereblyézték az oda nem illő perjét, gólyahírt; az ablakokat megpucolják; a konyhák mélyén eledeleket készítenek; a házban friss ágynemű ropog, ahogy belerázza a háziasszony a takarót.

És készülődik a lélek is. Várja a hosszú böjt után, az alászállás után a megdicsőülést.

Úgy adódott, hogy idén tartósan nagyszombat legyen. Még virágvasárnapunk sem volt, de már alászállottunk házaink, otthonaink, önmagunk mélyére. Onnan vágyakozzuk csöndben a húsvétot, a megszabadítást. Az eseményeket rég törölték, a közösségek virtuálisan próbálják életben tartani magukat, az egyházi összejöveteleket elhalasztották.

Csönd van. A várakozás kétellyel átitatott, izgatott csöndje. Add, Uram, hogy véget érjen egyszer ez a hosszú nagyszombat! Kérünk, Atyánk, ne maradjon el, hanem tartsd meg a feltámadást!

P. Tóth Nóra