COFFEE PANNONIA

Pannónia Kávéház

A mi októberünk

„A körülmények nem megfelelőek: hideg van, esik az eső, fúj a szél. A fák mégis ebben az időszakban színesednek, ekkor, az utolsó órában ragyognak igazán. A természet új tavaszt kap, arra új nyarat, végül új őszt és telet.” - bár már lassan lehullanak az utolsó levelek is, a színek eltűnnek, ennek az írásnak a kérdésfelvetése novemberben is - 2020-ban még inkább - aktuális. Riczu Sára írása.

Már hűvös van kint, a naptár szeptemberi lapjai már a szemetesben vannak, vagy legalábbis októberivé fordultak át. A fotelből nézve az erdő a házunk mellett békés. Néha, ha az ember odafigyel, látni lehet az avarban ugráló mókusokat. Szeretem az őszt, a változás színeit, a fák narancs, bordó, piros, citromsárga leveleiből összefonódó tetőt. Napnyugtakor a legszebb ez a fedél, akkor, mikor a Nap épphogy megérinti az egykor zöld darabokat. Olyankor a talajtól az égig minden narancssárga, még az erdő mellett folyó kis patak víztükre is. Ebben a színes fényben még az elmúlás is gyönyörű. A véget is olyan méltóságteljesen kezeli a természet, az utolsó pillanatig szép, s sokszor még azon túl is. Elragadó, hiszen ilyenkor megmutatja mindazt, amit egy egész évig rejtegetett. Takargatta hosszú hónapokon át azért a pár hétért, s azon a pár héten belül is a pár óráig, amikor a Nap igazán ragyogtatja. Habár ragyogó pompájában van, mégsem nézik sokan, nem csodálják. A körülmények nem megfelelőek: hideg van, esik az eső, fúj a szél. A fák mégis ebben az időszakban színesednek, ekkor, az utolsó órában ragyognak igazán. A természet új tavaszt kap, arra új nyarat, végül új őszt és telet. Mi lenne, ha a mi októberünk korábban jönne el?

Riczu Sára

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert