PANNÓNIA KÁVÉHÁZ

Pannónia Kávéház

Karácsonyi mese

Karácsonyi történet Rubóczkiné Kiss Hajnalka tollából.

Álltak vásárlók a pénztár előtt a sorban, szépen, fegyelmezetten, maszkosan. Mindenféle korú és formájú asszonyságok. Mintha a Jóisten direkt úgy rendezte volna, hogy egyszülött fiának születése napján csak nők kóvályogjanak még délelőtt a szupermarket fantáziátlan, neonfényes falai között.

Miközben a hangszórókból megállíthatatlanul csordogáltak az émelyítően fahéj és csillagpor ízű, ócska slágerek, a nők akaratlanul is szemügyre vették egymás kosarának tartalmát. Látszott, hogy az ilyenkor szokásos nagybevásárlást már mindenki letudta, s most csak egy – két apróságért estek be, a levesfőzés és a gyertyagyújtás közötti, pillanatnyi üresjáratban.

Ahogy ott vártak türelmesen, a kassza közelében három hetven körüli hölgy beszédbe is elegyedett egymással. Az egyikük, a festett hajú, bőrkabátos, hangosat sóhajtott a maszk alatt:

- Istenem, idén még a fiamék is csak épphogy benéznek majd hozzám. Nem is vacsorázunk együtt. Hát milyen karácsony az ilyen…

A másik kettő, egy sportcipős, kötött sapkás, meg egy kényelmes, pufidzsekis megértően bólogattak.

- Igen, ez a vírus…

- Hát, ez most senkinek nem jó…

A festett hajú, bőrkabátos – látva, hogy most aztán értő hallgatóságra akadt – felbátorodva tovább folytatta, ám hangja elhalkult, mint a gyereké, amikor nagy titkot bíz valakire:

- És ez még csak szörnyűbb lesz. Ma reggel láttam a hírekben, hogy Angliából meg Dél-Afrikából jön a sokkal rosszabb fajta... Hát mi lesz velünk…?

A sportcipős, tán csak azért, hogy vigasztalja a bőrkabátost, így szólt:

- Vigyázunk, ahogy tudunk. Szedjük a vitamint, meg hordjuk a maszkot. Én most is vettem ilyen multivitaminos levet, van benne sütőtöktől kezdve répáig minden. Ezt iszom. Mert hát kell a vitamin… A vitamin az fontos…

Megemelte kissé a kosarát, amiben a három kifli meg a poharas tejföl mellett egy színes üdítős doboz feküdt.

 Úgy tűnt, ez a vitaminos dolog felkeltette a pufidzsekis érdeklődését is, mert orrán feljebb tolva a szemüvegét, ezt kérdezte:

- Tessék mondani, drága ez a lé?

- Nem drága, csak kétszázötven. – válaszolt készségesen a sportcipős.

Amazok szemében valami elismerés-féle villant: jó vétel, s a pufidzsekis azon nyomban le is rakta a kosarát a kétes tisztaságú kőpadlóra.

- Visszaszaladok én is egy ilyenért! – jelentette ki, és korát meghazudtoló fürgeséggel meg is indult azon nyomban a polcok felé.

Még hallotta, hogy a bőrkabátos utána szólt:

- Nekem is tetszene hozni egy ilyet?

A pufidzsekis készségesen bólintott, aztán eltűnt az áruházi gondolák között.

- Én, ha visszamennék, akkor sem találnám meg az olvasószemüveg nélkül… - mondta a bőrkabátos, de inkább már csak magának.

Teltek a percek, szaporodott a sor, de a pufidzsekis csak nem került elő az árukészletek labirintusából. Szóltak a karácsonyi nóták, egyik a másik után, de furcsamód, most senki nem tett epés megjegyzéseket a késedelem miatt. Csak álltak az asszonyok a sorban, karjukon a kék, műanyag kosarakkal és vártak türelmesen.

Aztán egyszer csak feltűnt az idős nő, de bizony üres kézzel.

- Nem találtam… nem találtam… - motyogta kétségbeesetten, mintha a karácsonyi készületek, meg a vírus elleni védekezés sikere csakis ezen a két doboznyi, hiába keresett, sütőtökös életelixíren múlna.

Olyan szomorúság áradt a hangjából, hogy a pénztárosnak azonnal megesett a szíve rajta.

- Tessenek várni, hozok én... – ajánlotta fel, és már nyitotta is a plexiüveges kasszafülke ajtaját.

- Maradjon csak, majd én hozok nekik! – hangzott egy jókedvű hang valahonnan hátrébbról, és már csak azt látták, hogy a csapzott frizurás, jól megtermett, ötven körüli háziasszony kedélyesen elkocog az üdítős polcok irányába.

Mire a pénztáros egy köszönömöt mondhatott volna, a két nyugdíjas már elégedetten szorongatta a csiricsáré dobozokat.

A bőrkabátos az ötvenes háziasszony felé fordulva illedelmesen megköszönte a zsákmányt. Válaszul csak valami morgást hallott a házi készítésű maszk alól, de mivel a morgás elég barátságosan hangzott, neki is rákezdte:

- Én olyan rosszul érzem magam... Ilyen karácsonyom még nem volt… Ez a vírus… Hallotta, hogy jön Angliából a sokkal veszélyesebb?

- Hallottam. – mondta a fiatalabb. – De mi még itt vagyunk. – tette hozzá, bátorító hangon.

- Itt vagyunk, de még meddig? – kérdezte a bőrkabátos lemondóan.

- Amíg bírjuk, addig mindig. – válaszolt az ötvenes, és a bőrkabátos még a maszk ellenére is látta, hogy amaz biztatóan rámosolyog.

Talán ez a mosoly volt az oka, talán az, hogy sorra került a kasszánál, de az idős nő elhallgatott. Némán rakodta a holmikat a nagy, ódivatú műbőr szatyrába, aztán mielőtt elindult volna a kijárat felé, felegyenesedett, végignézett a pénztárosnőn, meg a soron és ennyit mondott:

- Azért mégiscsak szép ez a karácsony. Ma olyan jó volt itt mindenki egymással…

És az asszonyok a sorban mind bólintottak. Még a sor végén álló diáklány is, aki csak egy energiaitalért meg egy rágóért ugrott be így, szenteste előtt boltba.

Rubóczkiné Kiss Hajnalka

 

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert