COFFEE PANNONIA

Pannónia Kávéház

Görbe vonalakon is egyenesen, avagy az Isten úgyis akarja! - FILMAJÁNLÓ

Manapság, mikor a Marvel-filmek korát éljük és 13-14 éves gyermekeinket jobban érdeklik a zombis és kaszabolós horrorfilmek, mint a családbarát vígjátékok vagy kalandfilmek, meg kell becsülni, ha értéket képviselő, elgondolkodtató, de fiatalokat is megszólító filmeket találunk. Én néhány éve rábukkantam egyre, s bár nem vagyok egy született filmkritikus, fogadjatok el néhány keresetlen gondolatot tőlem – se Marvel, se horror, de ettől még őszintén ajánlom a filmet, melynek címe: Ha Isten úgy akarja.

Ha a fiatalabb generáció tagjai közül esetleg valaki nem ismeri a Legyetek jók, ha tudtok című filmklasszikust vagy az ezekben a napokban a 81. születésnapját ünneplő Terence Hill főszereplésével készült Don Camillót, mindenképp pótolja a mulasztást! Ezek még a ’80-as évekből való alkotások (sőt, mindkettő 1983-as mozi!), a jelen írásom apropóját adó film viszont 2016-ban került a filmvászonra, s egyelőre kevésbé ismert, mint méltán híres elődjei. Ha nem is olyan mértékben, de talán Eduardo Maria Falcone vígjátéka is válhat évtizedek múlva klasszikussá – feltéve, ha az Isten is úgy akarja…

Na, szóval. Nekem már az alapsztori nagyon tetszett, persze én hivatásomból kifolyólag alapból elfogultan álltam a témához. A történet főszereplője Tommaso (Marco Giallini), aki egy elismert, sikeres, ugyanakkor meglehetősen öntelt és arrogáns szívsebész, akit ugyan elismernek kollégái, de félnek is tőle. Mint Petőfi Sándor Alföld-tézisében: „Tán csodállak, ámde nem szeretlek…” Körülbelül így viszonyultak az emberek is Tommasóhoz, aki ráadásul ateizmusát sem tagadta, és minden gyógyítást és sikeres műtétet a maga őrületes képességeinek tulajdonított, az isteni beavatkozásról hallani sem akart. „Csodák nincsenek. Egyszerűen zseni vagyok!” Ez a mondat elhangzik a filmben, s nagyjából ezzel le is írtuk Tommaso életfilozófiáját.

Főszereplőnk családi háttere látszólag rendben van, de ez csak a látszat. Lánya férjét látványosan lenézi, baleknak tartja, és amikor csak lehet, megalázza; feleségével sem nagyon törődik, házassága látványosan félresiklott. Egyetlen büszkesége a fia, aki nyomdokaiba lép és az orvosi pályát választja… Igen ám! De egyik nap ez a srác, Andrea (Enrico Oetiker) különös bejelentést tesz: otthagyja az orvosi egyetemet, mert pap szeretne lenni! A hír a papát derült égből villámcsapásként éri. Igen látványos az a néhány másodperc a filmben, amikor átfut a mindent tudományos szemüvegen keresztül értelmező orvos agyán, mit is gondol az egyházról és a vallásról, és bár fiát nem akarja megbántani, belül őrjöng, és nyomozásba kezd: vajon ki mosta át szeretett fia agyát, ki lehetett rá olyan hatással, hogy eldobja magától a reményteljes jövőt és a „csuhások” közé álljon? A háttérben egy pap áll, Pietro atya (Alessandro Gassman), akinek Tommaso megpróbál a bizalmába férkőzni, minél több időt vele tölteni és megismerni őt, de ezt nem merő jóindulatból teszi: az a cél vezérli, hogy felfedje a pap valódi énjét, s hogy meggyőzze fiát, sehova nem vezet az út, amire lépni készül, s Pietro atya egyébként sem olyan szent és ártatlan, mint amilyennek Andrea gondolja.

A történet főszereplője nem a pap, nem is a fiú, sokkal inkább az apa. Az rendben van, hogy félti a fiát és a legjobbat akarja neki – még ebben a romlott világban is ez a normális. Ám sokáig betegesen ragaszkodik meggyőződéséhez, ami az, hogy Isten nem létezik, az egyház pedig „idejét múlt, megkövesedett, tudásellenes intézmény” – ám ez esetben is látjuk, hogy Isten görbe vonalakon is tud egyenesen írni, és a film tulajdonképpen Tommaso harcairól és arcairól, személyes lélek- és jellemfejlődéséről szól. Amellett, hogy a film végére az is kiderül, Andrea életére apja vagy papja van-e nagyobb hatással…

Könnyed olasz vígjátékról van szó, amelyben nagy teológiai mélységeket és egyértelmű állásfoglalásokat ne keressünk, a pap és az orvos párbeszéde sok esetben tanulságos, humora időnként sziporkázó, az ötlet és a mondanivaló miatt pedig mindenképp ajánlom bármely korosztály számára! S hogy még miért? Szükségesnek érzem, hogy tudatosítsuk magunkban: ebben a nehéz helyzetben, otthoni rejtekünkben, a feltámadás csodájára készülve se felejtsünk el néha mosolyogni, ez a film pedig segíthet meglátni a napot a felhő mögött, a fényt az alagút végén (amiből Itália földjén egyébként rengeteg van).

A film címe pedig, nem csak az olaszok számára, sajnos az egész világnak igen aktuális lehet jelenleg: véget ér a járvány, kigyógyulunk betegségeinkből, húsvétkor a mi szívünkben és életünkben is feltámadás lesz – ha Isten úgy akarja. Márpedig én hiszem, remélem, tudom, hogy nem akarja másképp!

 

ifj. Obbágy László

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert