PANNÓNIA KÁVÉHÁZ

Élet és ítélet - gondolatok Húshagyó vasárnapjára

Szabadságról, szabad akaratról, ítéletről, életről Krisztus szavai nyomán - ifj. Obbágy László atya gondolatai húshagyó vasárnap körül.

Az, hogy a Házasság Hete kezdőnapja, s Jézus utolsó ítéletről szóló példabeszéde egyazon vasárnapra esik, a véletlen műve csupán: nincs köze ahhoz, hogy aki a házasság mellett dönt, a házasság igájába hajtja a fejét, az kimondja saját maga utolsó ítéletét. A tiszta házasság áldás, ajándék és kegyelem. Ám még mielőtt rátérnénk az Evangéliumra, először a mai apostoli szakasz egy mondatára szeretnék reflektálni. A Korintusi levélből ma a keresztény szabadságról hallottunk. „Vigyázzatok, hogy a ti szabadságotok ne legyen a gyengék botránkozására.”

Az Isten, mikor megteremtette a világmindenséget, az embernek szabad akaratot adott. Mit is jelent az, hogy szabad akarat? Szabadon döntünk, szabadon cselekszünk, nem korlátoz bennünket semmiben az Isten, nem, mint valami marionett bábút ráncigál bennünket a Mindenható – igaz viszont, hogy tetteink következményeiért vállalnunk kell a felelősséget. Hogy a legkisebbektől kezdjem… Megtehetem, hogy nem viszek magammal tolltartót az iskolába, vagy otthon hagyom a tankönyveket, azt is megtehetem, hogy nem készülök fel a holnapi dolgozatra, de aztán magyarázkodnom kell majd, s valószínűleg fekete pontok és rossz jegyek kerülnek a naplóba. Megtehetem, hogy rendszeresen kések a munkahelyről vagy nem végzem el tisztességesen a rám bízott feladatokat, de ez esetben számítanom kell retorziókra. Lehetek hűtlen a házastársamhoz, hanyagolhatom a gyermekeimet, de ezeknek a tetteimnek is lesz böjtje: meg fogja sínyleni az életem, a családom és boldogtalan leszek. Az Isten nem szól bele az életünkbe, szabad kezet ad döntéseink meghozatalakor. Olyan, mint egy jó szülő. Egy idő után a szülők is elengedik gyermekeik kezét, hagyják, hogy kibontakozzanak és éljék saját életüket. Nem szólnak bele abba, hogyan nevelik a gyermekeket, nem mondják nekik, hogy kötelezően menjenek templomba, nem ellenőrzik le, hogy mikor mire költik a pénzt – de mégis, ott vannak gyermekeik mögött, várják az alkalmat, hogy segíthessenek. Ilyen az Isten, a mi Mennyei Atyánk is. Az ember szabadságra lett teremtve. Szabad emberek vagyunk. Szabad emberek vagyunk? A mai Evangélium mintha kicsit korlátozná ezt a szabadságot. Vagy legalábbis nyílt lapokkal játszik Jézus. Ha lehet ezt játéknak nevezni. Mert az utolsó ítélet nem játék. Az utolsó ítélet arról szól, hogyan éltünk vajon a szabadságunkkal. Visszaéltünk-e vele?

Gyakran azt hisszük, hogy szabadnak lenni azt jelenti, hogy korlátok nélkül élhetünk. Nekünk senki ne parancsoljon, még az Isten se! Ám az az igazán szabad ember, aki beengedi Istent az életébe, aki Istenben igazán szabad. Ha nem élünk vissza a felülről kapott szabadságunkkal, korlátok nélkül tehetjük a jót, élhetünk szeretetben, gyakorolhatjuk az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit is. A mai történetben Jézus gyakorlatilag felsorolja az előbbieket: az éhezőknek ételt adni, a szomjazóknak italt adni, a szegényeket ruházni, az utasoknak szállást adni, a betegeket és börtönben levőket látogatni, a halottakat eltemetni. Ezek az irgalmasság testi cselekedetei, s amikor ezeken gondolkodunk, bizony eszünkbe kell, hogy jusson: vajon hány és hány olyan alkalom van, amikor elfelejtjük tenni a jót? Hány és hány olyan alkalom van, amikor ott lenne a lehetőség, de elmulasztunk segítséget nyújtani? Hány és hány olyan alkalom van, amikor egészen másképp viselkedünk, cselekszünk, ahogy az Isten elvárja, elvárná tőlünk? Nem vicc, nem játék, hogy halálunk után számot kell majd adnunk életünkről – és bár az Isten minden embert üdvözíteni akar, a két opció közül szabadon választunk: rajtunk múlik, hogy az Emberfia melyik oldalára állít majd bennünket. Nincs eleve elrendelve a sorsunk, meg kell dolgoznunk az Örök Életért is. És hogy kicsit aktualizáljak: a házasságkötés pillanatától együtt kell megdolgozni mindezért; minden férj és feleség felelős házastársa üdvösségéért is, kéz a kézben haladnak együtt az Örök Élet felé!

Ám az régen rossz, ha csupán a félelem vesz erőt rajtunk és rettegünk az ítélettől. Bár az ítélet szóról, bevallom, nekem sem pozitív gondolatok jutnak elsőre eszembe. Egy bíró elítéli, akit bűnösnek talál, a játékvezető megítél egy büntetőt, ha jogosnak érzi és sajnos, ha valakiről hallunk egy pletykát vagy egy rosszmájú megjegyzést, hajlamosak vagyunk pálcát törni, mi is megítélni az illetőt. Ilyenkor elfelejtjük, hogy az igazi ítéletet az Isten hozza, aki a Bírók Bírója, akinek ítéletei tévedésmentesek, akinek ítéletei a legnagyobb, örök igazságok alapján születnek. Félünk az utolsó ítélettől, rettegünk attól, hogy halálunk után milyen sors vár majd ránk, szoronghatunk akár egész földi életünkben azon merengve, vajon megfelelek-e az Istennek, mit mondana rólam, ha most kellene megállnom az ítélőszéke előtt. Érdemes? Túl rövid a földi életünk ahhoz, hogy szorongásban, rettegésben, félelemben éljük. (Nem beszélve arról, hogy a Mindenható sem ezt várja tőlünk: az istenfélelem nem az Istentől való rettegést jelenti…) Nem a rosszul értelmezett „carpe diem” (élj a mának!) életfelfogásra buzdítom az Olvasót, sokkal inkább a pozitív és derűs életszemléletre. Mert az ÍtÉlethez Életre is szükség van!!!

Rossz érzésekkel tölt el, hogy ha bekapcsolom a tévét, ha kezembe veszek egy újságot, csak a rosszabbnál rosszabb hírek zúdulnak ránk. Itt egy tragikus baleset, ott egy kettős gyilkosság, amott egy természeti katasztrófa. Egy pap kollégám mesélte korábban, hogy híradó helyett inkább mesét néz a gyermekével, mert nem akar szembesülni azzal a sok szörnyűséggel, ami a világban zajlik. Igaza van! A világban vannak szörnyű események, sok rossz történik, amit egyébként szintén a szabadságával visszaélő ember okoz. Az élet maga viszont nem rossz. Az élet csodaszép, minden titokzatosságával, misztériumával és kiszámíthatatlanságával együtt. S keresztényként, Istenhívőként az egyik legfontosabb feladatunk, hogy sugározzuk az élet szépségét; az örömöt, a boldogságot, a pozitív gondolkozást. Sokkal szebb lenne a világ, sokkal boldogabbak lennénk, jobb lenne a közérzetünk is, ha a szívünkben sem lenne háborús övezet, s a pozitív, örömteli dolgokra figyelnénk. „Nézd az élet pozitív oldalát! Változtasd meg magad és megváltozik a világ!” – énekli kedvenc zenekarom, a Kowalsky meg a Vega. Jobb-e kritikusnak, negatívnak és önmarcangolónak lenni, mint elégedettnek, pozitívnak és hálásnak? Hogy a Házasság Hetében a család közelében maradjak… Meg lehet úgy közelíteni az életet, hogy azért dühöngünk egy hosszú és fárasztó nap után, hogy sok a szennyes ruha és a mosatlan tányér. És ezek kimosása, elmosása mind rám várnak. Igen, de úgyis értelmezhetjük ezt, hogy hála Istennek van mit felvennie a gyereknek és van mit ennünk. Sok a morzsa az asztal alatt és egész délután takaríthatok? És? Legalább együtt ebédel a család! Túl nagy a zaj otthon és nincs egy perc nyugtom sem? Legalább nem vagyok egyedül és vannak emberek az életemben. Fáradtan és kimerülten esek be az ágyba este? Isten kegyelméből még mindig élek! Hálaadásaink is egy-egy lépcsőfokok lehetnek az üdvösség felé vezető úton. Hálaadásainkkal is teszünk egy lépést azért, hogy az Emberfia jobbjára állítson majd bennünket az Utolsó Ítéletkor.

„Vigyázzatok, hogy a ti szabadságotok ne legyen a gyengék botránkozására.” – a Korintusi levélből idéztem a szentbeszéd elején. Szabadság, pozitív életszemlélet, hálaadás – Húshagyó vasárnap és a Házasság Hetének kezdetén ezeket a szavakat raktározzuk el szívünkben, lebegjenek lelki szemeink előtt és segítsenek bennünket az Istennel való mélyebb találkozásban, az Ő megismerésében az előttünk álló nagyböjti időszakban. Ha ez így lesz, szabadságunk sem válik majd a gyengék botránkozására. Ha ez így lesz, jogosan bízhatunk abban, hogy Krisztus Urunk bennünket is jobbjára állít majd az utolsó ítéletkor, s minket is e szavakkal köszönt, bátorít majd: „Jöjjetek Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdete óta nektek készített Országot!”

ifj. Obbágy Lászó