PANNÓNIA KÁVÉHÁZ

Pannónia Kávéház

Szeretlek. Szabad vagy.

P. Tóth Nóra gondolatai a szerelmesek napján.

Könnyed romantikus olvasmányok és filmek, sorozatok sokféle szerelmi történetet tálaltak már elénk amióta világ a világ. A filmipar és a lektűrök hősszerelmeseinek nagy egymásra találásai, egymáshoz simulásai során megfigyeltem, milyen jelentőségű a sztoriban, ha kimondják végre a varázslatos szót: szeretlek. A – hivatalos kötelékeket tekintve – rendezetlen kapcsolatok ezekben a történetekben anélkül is létrejöhetnek vagy el is múlhatnak, hogy akárcsak egyszer is megvallották volna egymásnak a felek szerelmüket. Mintha nehéz volna kimondaniuk a szót. Sok esetben a félelem motiválja kimondatlanságát. Félelem attól, hogy elköteleződnek, ijedelem: vajon mit akar tőlem a másik. Mintha valami végérvényeshez, visszavonhatatlanhoz jutnának el viszonyukban pusztán azért, mert kimondták a szót. És persze, amikor a nagy jelenetben a vallomás végül mégis elhangzik, valóban újabb szinthez, fordulathoz érkezünk: ilyen vagy olyan módon a megoldás felé közeledik a cselekmény.

Nemcsak a mozivásznon, a valóságban is sok mindent tisztáz egy pár életében, mikor először hangzik el: szeretlek. Mégis talán művészi túlzás ez a túlhangsúlyozás: segít a történet továbblendítésében, de a valóságot nem (vagy csak részben) tükrözi. (Persze egy művészi alkotásnak ez nem is feltétlenül célja.)

Mert talán az első csókra még emlékszünk egy bizonyos idő elteltével, ám hogy mikor mondtuk ki legelőször a szót, abban már nem vagyunk biztosak. Magasabb szintre emeli a kapcsolatot a szerelmi vallomás? Nem vitatom. Csupán arra a magából kifordult helyzetre reflektálok, hogy abban a közegben, ahol már minden megtörtént a vallomás előtt, jelentőségéből veszít ez a momentum.

Ha energiát fektetünk abba, hogy mindaddig ne mondjuk ki a súlyos, felelősséggel járó szót, míg biztosak nem vagyunk a dologban, vajon nem kellene-e még inkább figyelni arra, hogy épp ezt a szabályszerűséget alkalmazzuk testi közeledéseinknél?

Talán, ha vennénk a bátorságot, és többször kimondanánk, hogy féltő szeretettel viseltetünk egymás iránt, a felállított sorrend is módosulna. Mert teremtő ereje van e szónak. Még azt is megkockáztatom, hogy rendező ereje. Ha kimondod: szeretlek, helyére kerülnek a dolgok. Főként, ha mellé teszed: szabad vagy. Szeretlek, vagyis szabad vagy.

Nem a hamis vallomásokról beszélek, hanem arról, amikor a szavak egységben állnak a szívvel és a lélekkel. Mert mit tesz szeretni? Hagyni a másiknak: olyan legyen, amilyen. Engedni és teret hagyni – akár személyes áldozataid árán – neki, s közben kötődni hozzá lényed minden vonzalmával. Mindebben ott van a másiknak biztosított szabadság.

Nem véglegességet, inkább folytonosságot konnotál. Nem elválaszt valamitől, leköt, sokkal inkább felszabadít.

Magadhoz láncolnád kedvesed? Kisajátítanád minden porcikáját? Uralkodnál fölötte? – zsarnoka lennél, nem társa. A házasságban sem teheted mindezeket meg. A szerelem megvallásával, és az igen kimondásával az oltár előtt épp amellett teszed le a voksodat, hogy önmagáért szereted választottadat. A gúzsba kötött ember nem önmaga, a leláncolt, kényszerített fél, nem partner.

Ismerek valakit, aki ismerőseinek, barátainak is előszeretettel adja tudtára – akár mások előtt is, hogy szereti őket. Ez a vallomás természetesen nem szerelmi indíttatású, ugyanakkor különös egy olyan világban, ahol nehezen jönnek a dicsérő, lelket simogató szavak. Helyettük az elvárások, ítéletalkotások és pletykák fogalmazódnak meg pillanatok alatt. Hogy elcsépelné a szót? Nem hinném. Inkább utat nyit vele a másik szíve felé.

Szabadítsuk fel egymást szeretetünkkel, nyitogassuk a kapukat, de csakis őszinte és igaz szavakkal. Hogy mindez áldozattal és felelősséggel jár, vitathatatlan, de nem közömbös, amit viszonzásul kaphatunk…

„Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, de gondold jól meg, bántana, ha azután sokáig elkerülnél.” (József Attila)

P. Tóth Nóra

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert