Szent Miklós udvara 2016

Szent Miklós udvara 2016
2016. december 4. 00:00

A krisztusi örömből és a közösség erejéből meríthetett mindenki, aki december 4-én hosszabb-rövidebb időre betért Szent Miklós udvarába, melyet a nyíregyházi székesegyház búcsúünnepén idén is megnyitott a belvárosi görögkatolikus egyházközség. Az ünneplés Szent Liturgiával kezdődött, melyet Keresztes Szilárd kiérdemesült püspök vezetett.

A színpadot – a köszöntők után – kórusok, a Szent Miklóshoz kapcsolódó történeteket színre vivő gyerekek, s vendégelőadók foglalták el, hogy megmutassák, milyen színes az az Egyház, mely szeretné átölelni mindazokat, akik „belépnek az udvarába”. A nagy sátor alatt az egyházközségek finomabbnál finomabb ételekből és italokból kínáltak kóstolót, de ajándéktárgyak vásárlására is volt lehetőség. Ugyanis az udvar az együttlét örömén túl – Szent Miklós példáját követve –, karitatív célokat is szolgált. A bevétellel a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász tevékenységét támogatják, valamint egy nehéz helyzetben lévő családnak nyújtanak segítséget.

szerkesztő, operatőr: Kondás Sándor
riporter: Obbágy Teréz
vágó: Pethő Szabolcs

Forrás:

Nyíregyházi Egyházmegye

HERE YOU ARE: MEDIA GALLERY / VIDEO GALLERY

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert