Zarándoklatok a Szent Illés-napi búcsúra

Zarándoklatok a Szent Illés-napi búcsúra
2017. augusztus 12. 00:00

2017. július 23-án Szent Illés próféta ünnepéhez kapcsolódva tartotta máriapócsi búcsúját a Miskolci Egyházmegye. Az egyházmegye számos településéről autóbuszokkal, személygépkocsikkal érkeztek a búcsúsok, de sokan választották a zarándoklat különleges módját: gyalog vagy kerékpáron indultak útnak nemzeti kegyhelyünkre. A búcsú elmaradhatatlan résztvevői a kárpátaljai zarándokok, akik az idén 18. alkalommal, s több mint négyszázan, – köztük gyerekek, fiatalok és idősek – a határátkelőtől Máriapócsig gyalog tették meg a fárasztó, 60 kilométernyi utat.

Tokajból július 21-én kora reggel – hagyományteremtő szándékkal – szintén gyalog indult Máriapócsra a 22+, azaz a huszonkét év felettiek zarándokcsoportja.

Sajópálfaláról, a miskolci egyházmegye lelkiségi központjából főként lányok-asszonyok – immár ötödik alkalommal és az idén gyerekeikkel együtt – választották a kegyhely megközelítésének legnehezebb módját, a gyalogos zarándoklatot.

Forrás:

Nyíregyházi Egyházmegye

ÖN ITT VAN JELENLEG: MÉDIATÁR / VIDEOTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert