A felszentelt templom – Szikszó, 2017. szeptember 9.

A felszentelt templom – Szikszó, 2017. szeptember 9.
2017. október 30. 00:00

A Görögkatolikus Metropólia elöljárói szeptember 9-én az Istenszülő születésének tiszteletére szentelték fel a Szikszón épült templomot. 1928 óta a szikszói Piac téren egy magtárépületből átalakított kápolnában végezték szertartásaikat a görögkatolikusok. Az utóbbi évtizedekben a hegyek között lévő falvakból egyre több görögkatolikus hívő telepedett le Szikszón. Kinőtték a számukra oly kedves kápolnát, és Keresztes Szilárd püspök szolgálata idején megfogalmazódott bennük a templomépítés szándéka. Az alapkő megáldására 2004-ben került sor, melyből villanásnyit most fel is idézünk.

Az azóta eltelt 13 év alatt számos nagylelkű felajánlás, kormány- és önkormányzati támogatás, egyházmegyei források, valamint az itt szolgáló buzgó papok: Kocsis István, Fedor Péter és a jelenlegi parókus Moldván Tibor áldozatvállalásai tették lehetővé, hogy Bodonyi Csaba tervei alapján végül elkészülhetett az impozáns, bizánci stílusú templom.

Forrás:

Nyíregyházi Egyházmegye

ÖN ITT VAN JELENLEG: MÉDIATÁR / VIDEOTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert