A szeretet kultúrája

A szeretet kultúrája
2019. február 3. 00:00

Szatmárcsekén a Himnusz születésének ünneplését idén január 20-án, a krisztushívők egységéért végzett imahét kezdetén tartották. A Magyar Kultúra Napján a megemlékezést itt mindig ökumenikus istentisztelet vezeti be a református templomban. A korábbi évek gyakorlatához hűen az istentisztelet végén Szatmárcseke község önkormányzata és a Kölcsey Társaság ünnepi közgyűlést tartott, melynek keretében adták át a Kölcsey emlékplakettet az arra érdemes művésznek. A kitüntetést – munkássága elismeréseként – Zsigmond Dezső Balázs Béla-díjas filmrendező vehette át Bölcskei Gusztáv nyugalmazott református püspöktől, a Kölcsey Társaság elnökétől.

Böjte Csaba ferences szerzetes január 20-án, az ökumenikus imahét kezdetén az encsi görögkatolikus templomban végzett szentmisét. A szertartás után Ferenc pápa május végi romániai látogatásáról kérdeztük. Köztudott, hogy Ferenc pápa személyes óhaja volt, hogy valamennyi katolikus hívő közösséget felkeresse Romániában.

Görögkatolikus Médiaközpont

Forrás:

Nyíregyházi Egyházmegye

ÖN ITT VAN JELENLEG: MÉDIATÁR / VIDEOTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert