Bizalom és felelősség – Szent Damján Tábor 2021

Bizalom és felelősség – Szent Damján Tábor 2021
2021. augusztus 29. 00:00

A pandémia miatt tavaly ugyan elmaradt, de az idén sikerült megszervezni a Szent Damján Tábort a Debrecenhez közeli szabadidőközpontban. A Nyíregyházi Papnevelő Intézet növendékei hozták létre a Szent Damján Kört azzal a céllal, hogy minden tag egy értelmi fogyatékkal élő gyermekért is imádkozzon napi imája részeként. A papnövendékek közben felismerték, hogy az örömökön túl, amit ezektől a gyerekektől kaphatnak, mennyi nehézséggel, fáradtsággal jár az az élet, ahol egy fogyatékkal élő gyermek színesíti a család mindennapjait. Ezért döntöttek úgy, hogy minden nyáron – a hozzájuk szegődő önkéntes fiatalokkal együtt – egy hétre átvállalják ezeket a terheket a szülőktől, és térítésmentesen nyaraltatják a gyermekeket. A költségeket úgy tudják fedezni a kispapok, hogy egész évben adományokat gyűjtenek, jótékonysági rendezvényeket tartanak. Jelmondatuk: „Hordozzátok egymás terhét!”.

Idén a védettségi igazolvánnyal rendelkező fogyatékkal élőket tudták fogadni, így összesen csaknem nyolcvanan érkeztek a táborba az ország egész területéről. A teljes körű gondoskodást pedig közel 120 önkéntes fiatal biztosította.

Forrás: Görögkatolikus Médiaközpont

Nyíregyházi Egyházmegye

ÖN ITT VAN JELENLEG: MÉDIATÁR / VIDEOTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert