Szent Damján-tábor 2016

Szent Damján-tábor 2016
2016. augusztus 2. 00:00

Értelmi fogyatékos gyerekek, fiatalok táboroznak a Dorcas Centerben. Mindenkire jut egy önkéntes segítő.

Szellemi fogyatékos, segítségre szoruló gyerekek és segítőik játszottak kedden délelőtt a Damján-táborban. Idén 19. alkalommal szervezték meg a vértanú orvosról, Szent Damjánról elnevezett tábort értelmileg sérült fiataloknak. Eleinte 40-50 gyermeknek tudtak programokat szervezni, idén azonban már 110 résztvevője van a tábornak. A szervezők célja nem változott az évek során.

– Számunkra az a legfontosabb, hogy a gyerekek olyan jól érezzék magukat, ahogy az év többi részében nem, hiszen sokan az egész évet intézményben töltik. Úgy gondoljuk, hogy ez az egyetlen hét, amikor önfeledten tudnak szórakozni – mondta el Czirják János főszervező.

A szórakozáshoz pedig minden feltétel adott, hiszen a spontán játékokon kívül számos szervezett eseményen vehetnek részt a gyerekek. Rendeztek nekik például akadályversenyt, de tűzoltók is érkeznek hozzájuk bemutatóra. Aztán lesz koncert és tűzsonglőr-bemutató a péntekig tartó táborban.

Forrás: Debreceni Televízió

Forrás:

Nyíregyházi Egyházmegye

HERE YOU ARE: MEDIA GALLERY / VIDEO GALLERY

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert