Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat 2016 – 3. nap

Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat 2016 – 3. nap
2016. augusztus 10. 00:00

Kedden Rakamazon töltöttek el egy kellemes estét az Ifjúsági Zarándoklat résztvevői. A szerda reggel utrenyével kezdődött, majd a római katolikus szentmise után a Kálvária templomtól indult útnak a csapat, méghozzá a Mária-úton. Augusztus 10-e, a zarándoklat harmadik napja volt a lelki nap a fiatalok számára, így leginkább az elmélkedésé és a csendességé volt a főszerep. A reggeli után Szocska A. Ábel apostoli kormányzótól kaptak útravaló gondolatot a fiatalok. Az első nagy pihenőjüket a Kóborló tanyán töltötték, ahol a buji egyházközség tagjai és a tulajdonos látta el minden jóval a zarándokokat. Az ebéd után újabb elmélkedést tartott az apostoli kormányzó, többek között a lelki szárazságra is kaptunk megoldást. Innen újult erővel indultak útnak Nyírszőlősre, itt Véghseő Tamás, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola rektora fogadta a megfáradt csapatot, majd a helyi iskolában kaptak vacsorát és szállást. Az újabb elmélkedés után csendes pihenőre tértek a résztvevők, és gyónásra is volt lehetőségük. Csütörtökön már Nyíregyházán várják őket, ahol a Görkapocs Fesztiválon találkozhatnak társaikkal.

Forrás:

Nyíregyházi Egyházmegye

HERE YOU ARE: MEDIA GALLERY / VIDEO GALLERY

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert