Így törik össze a nép, és hull ezer darabra, ha Urához nem tér! – Lelki táplálék nehéz időkben

Kedves Testvérek!

A bibliai személyek közül mindig igen közel állt hozzám Jeremiás próféta. Az utóbbi napokban pedig mintha nem is tudnék, nem is akarnék szabadulni tőle. Papgyerek volt, akinek ifjú szívét, lelki-szellemi nyiladozását, hitbéli ébredését egy irgalmas és emberszerető, gyöngéd szeretetével átölelő Isten képe töltötte be. Ez az Isten érintette, szólította s hívta meg, erről az Istenről akart volna prófétálni egész életében; arról, aki nem törvények kényszerzubbonyában köti gúzsba, hanem aki felszabadító szeretetével érinti meg s új szövetségben vonzza magához a népét. Mégis: ennek a finom lelkű fiatalembernek, ennek a végtelen isteni szeretet miliőjében érlelt lelkületnek az jutott osztályrészül, hogy szinte egész életében Isten ítéletéről kellett prófétálnia. Nehéz lélekkel, de tette; nem mondhatott ellent. A szeretet Istene – szavai s főként szimbolikus cselekedetei révén – a félelmetes, az erős, az ítéletre hívó Isten félénk, mégis dörgedelmes hangjává tette Jeremiást.

Egy alkalommal a próféta korsóval ment a városkapuhoz. Amikor odaért, földhöz vágta a korsót, ami ezer darabra tört. Jeremiás erre ezt mondta: „Így törik össze a nép, és hull ezer darabra, ha Urához nem tér.” Ma ezt az üzenetet mondatja velem is az Úr. Szeretnék a szeretet Istenéről szólni, de ezt ma ilyen ellentmondásosan kell megtennem; mert összetörik a nép, az idegen isteneket imádó, és ezer darabra hullik, ha Urához nem tér. Isten újra meg újra bebizonyítja a magát isteni trónra ültető embernek, hogy nem ura az életének, nem ura a világnak, nem ura a létezésnek. Egy szubmikroszkopikus biológiai organizmustól retteg ma a világ, a fejlett, a technikájára, tudására oly büszke, az élet titkát birtokolni vágyó emberiség. Elvesztek, összetörettek, ha meg nem tértek – üzeni (most akár egy vírustörzs korántsem szimbolikus veszélye által is) az Úr.

Talán azt érzed a szíved mélyén, Testvérem, nem helyénvaló a szavam. Úgy véled, ebben a tragikus helyzetben vigaszra, segítő, reményt adó szóra van szükséged, ez az ember meg ószövetségi hangú ítéletről papol. Ha most áment mondanék, talán megállná a helyét a kritikád. Valóban ószövetségi a történet, valóban keresnünk kell – keresem is – a folytatást. Túl gyorsan azonban nem akarok továbblépni, mert igenis miénk, igenis nekünk szóló, igenis mai figyelmeztetés az összetöretésről szóló, ítéletet jelző, Isten erejét megmutató és az erős Isten előtti alázatra hívó jeremiási ige, amelyet nem meghallani, amelyet a fülünk, a szívünk mellett elengedni vétkes mulasztás volna. Elveszünk, összetöretünk, ha nem térünk meg.

Ugyanakkor – igen – újszövetségi nép vagyunk. A figyelmeztetés hatalmas felkiáltójel, de a jeremiási ellentmondás – ez hitünk bizonysága – Krisztusban feloldatott. Azt énekeltük az imént: „megtörted kereszteddel a halált.” Megtörte; úgy, hogy megtöretett. A szeretet Istene összetöretett értünk. A Getszemániban vért izzadó szív darabokra tört az elárultatás fájdalmában és a halálfélelem abroncsának szorításában; a Gabbatán egy összevert, cafatokra ostorozott „ecce homo” állt a nép előtt, tövis-vírus-koronával a fején, aki a Golgotán csontját nem tört Bárányként, de testének minden porcikájában összetörten adta vissza az életét Atyjának. Krisztusban összetörte magát értünk az Isten, hogy ereje és hatalma is ebbe az alázatba burkolózzék, hogy szívünkbe íródjék: rettentő és félelmetes ítélete is e felfoghatatlan szeretet jegyében történik.

És itt hagyta e szeretet egyszerűségében lenyűgöző, erejében felülmúlhatatlan jelét. Pár perc múlva kimondom: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, mely érettetek megtöretik…” Az emmausziak a kenyértörésben ismerték fel. Az életét összetörte, a halált megtörte; ezzel s a darab megtört kenyérrel feltörte s felismertette a végtelen szeretet megismerhetetlen misztériumát.

A Szent Kereszt vasárnapjában ma mindez benne foglaltatik. És benne foglaltatik mindahány, testi vagy lelki szenvedésében összetöretett testvérünk félelme és fájdalma, szenvedésének megmagyarázhatatlan és megérthetetlen miértje, olykor érthető reménytelenségének a nagypéntek sírjából feltündöklő húsvéti reménye. S benne foglaltatik bűnös tagjai okán fájdalmasan és/vagy a szenvedést, az üldöztetést akár a vértanúságig vállalók által dicsőségesen összetöretett, megtört Teste, a gyöngeségében, gyarló valóságában, de hitvalló tapasztalatában is alázatot tanuló, irgalmára folyamatosan rászoruló egyház.

Jeremiás összetört korsója jel; félelmetes, mai. A mi jelünk. Az Emberfia értünk kereszten összetört, kenyérben megtört, egyházában törődött Teste több mint jel. Isten végleges és visszavonhatatlan szeretetének éltető, egyedül reményt adó valósága.

Nyíregyháza-Kertváros, 2020. március 15. Kereszthódoló vasárnap

Szöveg: Obbágy László, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye