Most böjtölünk az Eucharisztiával, hiszen Lótként eltávolodtunk a templomoktól – lelki táplálék nehéz időkben

Most böjtölünk az Eucharisztiával, hiszen Lótként eltávolodtunk a templomoktól – lelki táplálék nehéz időkben

„Nagyböjti időszakunk felén már túljutottunk, de olyan érzésünk lehet, mintha még a harmadik vasárnapnál, a kereszthódolásnál tartanánk. Kinek-kinek saját megpróbáltatásai, nehézségei, melyeket meg kell oldani, keresztként nehezedhet ránk” – a mai napon Ignácz Gyula nyíregyházi segédlelkész atya elmélkedése gyógyít minket.

Megszokott életünkben, amikor nehézségekkel találkozunk, nagy segítségünkre van az Eucharisztia és a közös, megerősítő imádság. Rendkívüli időben – amit most is élünk – sokunkban fokozódott a vágy Isten kegyelmére.

Nagyböjti olvasmányainkban Ábrahámhoz érkeztünk, akivel Lót is tartott vándorlása alatt. Eddig számunkra is megszokott volt, hogy Krisztussal haladunk hétről hétre, lelki és testi táplálékot kapunk, mely megerősít bennünket. Most viszont elérkezett az idő, amikor Lót külön utakra tér Ábrahámtól.

Ábrahám Kánaán földjén telepedett le, míg Lót Szodomában. Annak ellenére, hogy Lót a bűnös városban élt, mindennapjait nem szőtte be a vétség, nem azonosult a város életstílusával. Bár fizikailag távol volt Ábrahámtól, lélekben mégis közel maradtak egymáshoz. A vándorlásuk alatt egymást erősítették, most sem tettek máshogy. Ábrahámhoz ugyanis látogatók érkeztek, akik hírül adták neki, hogy Isten a sok bűn miatt Szodoma elpusztítása mellett döntött. Ő azonnal Istenhez fordult és alkudozni kezdett Vele, féltve a szodomai igazakat. Lót oldaláról pedig a vendégszeretet és védelmezésük igazolja, hogy valójában Ábrahámmal együtt keresi Isten útját. Határon van. A bűn városában lakik, de attól távolodva, annak kapujában várja a vendégeket, akik Kánaánból, Ábrahámtól, a rokonától, hittestvérétől érkeznek. Az angyalok ismerik Lót jóságát és megmentik a város pusztulásától, a feleségét azonban a bűn vonzza, visszatekint és ezért sóoszloppá változik.

Miután elménket Isten ekéjével felszántottuk, most a szent nagyböjt erényeinek kalászait teremjük, hogy ne kelljen majd örökre éheznünk, hanem az örök boldogságot örvendezve élvezhessük!

A hétfő reggeli, kánonközi tropár választ ad a bennünk lévő feszültségre. Talán több kegyelemre, megerősítésre vágyunk, de ez a nehéz idő, az otthonmaradás, „a szántás ideje”, hogy majd a „Kalászt” élvezhessük. Most böjtölünk az Eucharisztiával, hiszen Lótként eltávolodtunk a templomoktól. Talán mi is jobban észrevesszük most a bűn térnyerését és a kapuban érezzük magunkat, mi nem ehhez a lelkülethez akarunk közeledni, hanem Krisztussal akarunk egyesülni, aki „alkudozik” értünk. Ha mi is kitartóak vagyunk, és nem valljuk magunkat a bűnhöz tartozóknak, akkor Isten bennünket is megment. De nem lehet csupán ez a célunk, hiszen Lót feleségét is megmentette Isten, mégis sóoszloppá változott. Mikor nem válok sóoszloppá, tehetetlenné? Ha a járvány időszakában, bár rendkívüli körülmények között, de megmarad „Liturgia-látogatásom”. Ennek az időszaknak, a szántásnak, gyümölcsözővé kell válnia, hogy a vágy a tetőfokára jusson bennem az új találkozásra Krisztussal és hittestvéreimmel. Ekkor lesz magasztos, Istennek tetsző az Eucharisztia, hálaadásunk, melyet mindannyian a Feltámadás örömében mutathatunk be Istennek.

Szöveg: Ignácz Gyula, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye