Bár Isten mindenütt jelen van, mégis csak oda érkezik meg igazán, ahol ajtót nyitnak neki – lelki táplálék karácsony második napján

Bár Isten mindenütt jelen van, mégis csak oda érkezik meg igazán, ahol ajtót nyitnak neki – lelki táplálék karácsony második napján

„Megáll az ajtó előtt és kopog. Rajtunk múlik, hogy kinyitjuk-e az ajtót, hogy beléphessen és igazán karácsony legyen. Mert karácsony ott van, ahol Krisztust beengedjük a szívünkbe, ahol naponta megszülethet.” – dr. Papp Tibor főhelynök atya gondolatai karácsony második napján.

„Vajon, mit csinál az Isten egész nap?” Tipikus gyermekkérdés ez, mely a gyermeki kíváncsiságból ered. Bizonyára sokan hallották már ezt és biztosan sokan álltak közülünk tanácstalanul a kérdés előtt. Talán azért olyan nehéz választ adni, mert a felnőtt keresztények is csak nehezen jönnek ki vele. S ha ezt a kérdést valaki felteszi, akkor rögtön elárulja, hogy tulajdonképpen helytelenül gondolkozik Istenről. Mert ez a kérdés azt árulja el, hogy az Istennel való kapcsolatában valami nincs rendjén, hogy Istent nem úgy fogja fel, mint életének szerves részét. Mert ekkor lehet az embernek az a benyomása, hogy Isten unatkozik, mert tényleg, mit is tehet ő egész álló nap?

Manapság nem ez a legelterjedtebb istenkép? Simone Weil szerint, az igaz Isten megismerésében az ember legnagyobb akadálya egy hamis istenkép. Isten a világtól távol lévő, a túlvilági, aki a mennyben lakik fölöttünk, és aki ha csak lehet, hagyjon minket békén itt a földön. Legfeljebb az emberi élet határeseteiben kap szerepet: a betegségben, a szenvedésben, az öregségben, a balesetekben vagy a halálban. Egyébként úgy tűnik nincs helye az életben, a hétköznapokban. S innen már csak egy lépés a következő kérdés: létezik egyáltalán az Isten?

Érthető a kérdés. Mert aki csak egy elvont, a világtól távoli Istenben hisz, az egy olyan ember, aki csak azért nem ateista, mert nincs rá ideje. Azért az érzésért, hogy Isten nincs jelen a világban, nem az Isten a felelős, hanem egyedül az ember – ez a karácsony szabadító és kihívó örömhírének a lényege. Mert a karácsony nem egy távoli Istent állít elénk, hanem egy rendkívül földközelit, egy olyan Istent, aki nem ragaszkodott istenségéhez, hanem kiüresítette magát és hasonló lett hozzánk, külsejét tekintve olyan volt, mint egy ember. Egészen konkrét, hús-vér ember volt, ahogy ezt Lukács evangélista mesterien leírta:

  • először is az akkori világ politikai helyzetét festi meg: Heródes volt Júdea királya, Augusztusz a római birodalom császára, Ciríniusz a helytartó. Olyan sokszor hallottuk már ezeket a tényeket, hogy elsiklunk fölöttük és nem kérdezünk rá: miért érdekli az írót ennyire a történelmi helyzet? Ennek az az oka, hogy a Biblia amennyire csak lehetséges világossá akarja tenni, hogy milyen helyen lett Isten emberré. Ki akarja fejezni, hogy Isten nem csak egyszerűen emberré lett, hanem egészen konkrétan zsidó lett és méghozzá egy eldugott kis környék lakójává lett egy megszállott területen, vagyis Isten a társadalom peremén lett emberré.
  • De ez még nem elég! Isten mint ifjú zsidó lett emberré, aki az ottani lakosság keserű, szegény életét élte, aki minden időben veszélyeztetve volt a politikai elnyomástól, az éhségtől, a kizsákmányoló adóktól. Nem akármilyen emberré lett, hanem szegénnyé.
  • Isten emberré levésének 3. konkrétuma, ami karácsonykor különösen előtérbe lép: Isten gyermekként jön világra. Emberré válása ugyanúgy kezdődött, mint minannyiunknál: megszületett. Olyan közel akart hozzánk jönni, hogy az élet kezdetét is meg akarta velünk osztani. Úgy jött el, mint a leggyengébb, mint egy gyermek.

Ezt hirdeti a karácsony. Azt fejezzük ki ezen az ünnepen, hogy mi keresztények olyan Istent imádunk, aki védtelen gyermek, aki szegény, aki kivetett.

Nagy kihívás mindnyájunknak, hogy karácsonykor megkérdőjelezzük istenképünket, sőt hogy leromboljunk minden eddigi okos, kultivált, elismert istenképet, mindenekelőtt a távoli és elérhetetlen Istenről szólót. karácsonykor Isten olyannyira testközeli lett, annyira emberré lett, hogy azt hihetnénk: megszűnt Istennek lenni. Mégis: az emberlét mélységeiben nyilatkoztatta ki magát, mint Isten. Egy svájci költő így foglalta össze karácsony lényegét: karácsony az a pillanat, amikor Isten a születés sírásában összetörte az istenképeket.

Ha istenképeink karácsonykor valóban széttörnek, akkor nem fogjuk többé megkérdezni, hogy mit csinál Isten egész nap, és hogy van-e Isten. Akkor sokkal inkább fordítva tesszük fel a kérdést: mit teszünk mi egész nap, ha az így megismert Istenben hiszünk. Mert, ahogy Isten konkrét emberré lett, olyan egyedien akar velünk is találkozni. Egy rabbinista elbeszélés nagyszerűen fejezi ezt ki: A mester megkérdezi tanítványait: Mit gondoltok, hol van otthon az Úr? A tanítványok egymással versengve mondják el, hogy a természetben, a másik emberben és számtalan helyen ott van az Úr.  A rabbi válasza egyszerű és elgondolkoztató: Nem. Isten ott lakik, ahová beengedik.

Valóban, bár mindenütt jelen van, mégis csak oda érkezik meg igazán, ahol ajtót nyitnak neki. Ha szívünket megkeményítjük és bezárjuk, Isten nem fogja azt erőszakosan feltörni. Megáll az ajtó előtt és kopog. Rajtunk múlik, hogy kinyitjuk-e az ajtót, hogy beléphessen és igazán karácsony legyen. Mert karácsony ott van, ahol Krisztust beengedjük a szívünkbe, ahol naponta megszülethet.

Ha Krisztus ezerszer megszületik Betlehemben és benned soha – örökké el vagy veszve. Silesius bölcsessége ma is aktuális. Csak ha csendben nyitottakká válunk az Isten felé, csak akkor érthetjük meg a karácsony titkát. A titkot, hogy Isten nem egy távoli lény, hanem emberré lett, gyermekké és szegénnyé. Úgy lett emberré, hogy azon csak csodálkozni lehet. Ezt az őszinte csodálatot kívánom a testvéreknek, mert ez az egyetlen magatartás, ami a hiteles ünneplést lehetővé teszi.

Szöveg: dr. Papp Tibor, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye