Úrjelenés – áldást kérünk, várunk

Úrjelenés – áldást kérünk, várunk

„Isten képes csodát tenni a közös imádságunk során megszentelt víz használatával. Képes hatással lenni ránk, életünkre, ha azt mi is akarjuk, s nem állunk ellen a ránk árasztott kegyelemnek, hanem hittel kérjük annak kiáradását.” – Pásztor István nyírkarászi parókus atya vízkereszti gondolatait olvashatják.

Nem tudok olyan sokat mondó, nagyszerű gondolatokat megfogalmazni, mint amilyen a vízszentelési imádság, de érzem az ünnep jelentőségét vallásos életünkben.

Nemrég még csecsemőnek láttuk az Isten Fiát a betlehemi barlangban. Az elmúlt 12 napban láttuk felnőni. Szemünk előtt volt szüleivel menekülő gyermekként, 12 éves ifjúként, most pedig, mint „teljeskorú férfiú jelenik meg, hogy lehajtsa fejét a Jordánban”.

Nem egy egyszerű emberként, hanem a három személyben teremtő Isten a Fiú képében lép színre. Elindul feladata teljesítésére, amivel az Atya bízta meg.

A többiek egy embert látnak a folyó partján. Keresztelő János nem: a teremtmény felismeri benne a TEREMTŐT. Ő tudja, hogy Jézusnak nincs szüksége bűnbánati keresztségre, a bűnöktől való megtisztulásra, mert Jézus végtelenül tiszta, bűnnélküli, mint az édesanyja, Mária volt.

Ő a MEGVÁLTÓ. Ő a KÜLDÖTT. Ő a FÖLKENT. Ő a KRISZTUS.

Mi, emberek azt hisszük, a világ urai vagyunk. Igaz, Isten ránk, emberekre bízta ezt az egész világot. Mi vagyunk a tápláléklánc csúcsán. Az értelmünk használata, a találékonyságunk, a leleményességünk, az eszközök létrehozása, alkalmazása miatt mi vagyunk a „legveszélyesebb ragadozók” a Földön – néha szó szerint is, ha elragadnak vágyaink, indulataink.

De egyikünk sem mindenható. Ezért követünk el hibákat. Ezért okozunk helyrehozhatatlan károkat: gondolatainkkal, mikor ártó szándékkal közeledünk másokhoz, vagy rossz dolgokat feltételezünk embertársainkról; szavainkkal, mikor meggondolatlanul, vagy feleslegesen beszélünk; cselekedeteinkkel, mikor azok nem mások javát szolgálják, s csak magunkra gondolunk; mulasztásainkkal, mikor elfelejtjük vagy nem akarjuk megtenni a jót, amivel örömöt szerezhetnénk.

Isten képes csodát tenni a közös imádságunk során megszentelt víz használatával. Képes hatással lenni ránk, életünkre, ha azt mi is akarjuk, s nem állunk ellen a ránk árasztott kegyelemnek, hanem hittel kérjük annak kiáradását.

- Ezt vallottuk meg: „Nagy vagy te Urunk és fölségesek a te műveid és nincsen szó, mely elégséges volna a te csodatételeid magasztalására!”

– Tőle kértük: „Te tehát emberszerető Király, jer most is a te Szentlelked lejövetele által és szenteld meg ezt a vizet!”; és ezt: „Most is magad Uralkodó szenteld meg ezt a vizet a te Szentlelkeddel!”

Hiszem, hogy jó hatással lesz életünkre, amikor felhasználjuk a bölcsőtől a sírig életünk fontos eseményei során, s ezzel kérünk áldást Istentől minden általunk használt dologra.

Szokatlan, rendkívüli lesz idén a „házszentelés”, lakóházaink megáldása. Olyan jó lenne az áldó jókívánságok mellett személyesen is megköszönni mindenkinek a közösségért hozott áldozatát, bármilyen formában is jött az létre.

Egyházunk vezetői óvatosságra, a javasolt óvintézkedések betartására intenek a házszentelés kapcsán. Nem ok nélkül. Ezért az áldás idén (egyelőre) az út felől érkezik. Nem lépünk be a hajlékba, de az úton elhaladva, a házak előtt meg-megállva kérjük az áldást az ott élő családokra.

Mert akik a szentelményt, a megszentelt vizet hittel használják, akik Isten áldását hittel kérik, hittel várják, meg is kapják azt.

Szöveg: Pásztor István, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye