Összeköt a láthatatlan köldökzsinór

Összeköt a láthatatlan köldökzsinór

„Azt szokták mondani, hogy az örökbefogadott gyerekek a szülők szívében fogannak meg. Ez a gondolat futott át a fejemen a minap, amikor megismerkedtem a nyíregyházi Kiss családdal. Anikóval, férjével Zoltánnal és két bájos lányukkal otthonukban találkoztam.” – Kanalas Ottíliával, a megyei napilap szerkesztő-riporterével a Nyíregyházi Egyházmegye Szociális Irodájának munkatársa és családja osztotta meg életük történetét. A Kelet-Magyarország hasábjain megjelenő riportot változatlan formában közöljük.

Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek kötődik valamilyen formában a gyermekvédelemhez. Ez egy közepes méretű magyarországi városnyi gyereket jelent. Minden évben körülbelül kétezer kiskorú várja, hogy örökbefogadó szülőkhöz, szerető, gondoskodó családhoz kerülhessen. Az emberek többségének kevés információja van a gyermekvédelemről, az állami gondoskodásban élő fiatalokról, hogy kiből lehet nevelőszülő és hogyan kerülhet új családba egy, az állami gondoskodásban élő gyermek. Az SOS Gyermekfalvak kezdeményezi, hogy minden év október 7-e szóljon azokról, akik állami gondoskodásban élnek. A különböző médiumok pedig készüljenek egy-egy tematikus írással, riporttal erre a napra, ezzel is társadalmi szinten fókuszban tartva olyan témákat, mint a nevelőszülőség, a nehéz szociális körülmények közé született gyerekek sorsa, az állami vagy lakóotthonokból kikerülők utógondozása.
Mai lapszámunkban egy olyan család történetét ismerhetik meg, ahol a szülők legnagyobb boldogsága teljesült a két lányuk örökbefogadásával.

Azt szokták mondani, hogy az örökbefogadott gyerekek a szülők szívében fogannak meg. Ez a gondolat futott át a fejemen a minap, amikor megismerkedtem a nyíregyházi Kiss családdal. Anikóval, férjével Zoltánnal és két bájos lányukkal otthonukban találkoztam. Életük történetét osztották meg lapunkkal.

Boldog házaspárként élt együtt Anikó és Zoltán, amikor kiderült, hogy természetes úton nem lehet gyerekük. Amelyik családban könnyen és gyorsan jön a gólya, ismeretlen az az érzés és az a sok küzdelem, amit azok a házaspárok élnek át, akiknél hosszas próbálkozás után sem érkezik meg, amire férfi és nő a legjobban vágyik, a család féltve őrzött kincse: a gyermek.

Lélekölő küzdelem

– A Kaáli Intézetben fizikailag és lelkileg is megterhelő beavatkozásokon mentem keresztül, ahol sajnos, megannyi próbálkozás után sem „történt meg a csoda”. Lélek­ölő volt újra és újra szembesülnünk azzal, hogy nem megy, de tudtuk Zoltánnal, hogyha nem így, akkor majd máshogyan, de mindenképpen lesz gyerekünk. Erős volt bennem az anyaság iránti vágy, s még túl sem jutottunk az „utolsó próbálkozáson” az intézetben, már azzal párhuzamosan bele is kezdtünk az örökbefogadáshoz szükséges hivatalos eljárásba – mesélte Anikó. Bár az örökbefogadók történeteit általában hasonló szálak szövik át, mégis mindenki a saját útját járja be, amíg eljut a procedúra végéig. Anikóék esetében mindössze az volt a kérdés, milyen korú gyermeket fogadjanak örökbe, ugyanis minél fiatalabb, annál könnyebben illeszkedik be az új családjába a kis csemete. Zoltán javaslatára a felső korhatárt 5 évben jelölték meg a hivatalos dokumentumokon, szerencséjükre, mert épp volt egy örökbe adható kislány a megyeszékhelyhez közel, így viszonylag hamar rátaláltak Mónikára, akiről az értesítés – hogy talán ő lehet a gyermekük –, 2008. májusában, Zoltán születésnapján érkezett meg.

– Mónika nevelőszülőknél élt, amikor először találkoztunk vele és nevelőanyjával az egyik nyíregyházi bevásárlóközpontban, ölbe vettem, beszélgettünk egy kicsit. Aznap úgy váltunk el, hogy csoda szép szemeivel ránézett a férjemre majd rám és megkérdezte: holnap is jöttök? Innentől kezdve éreztük, hogy mi összetartozunk. Azóta a kislányból nagylány lett, ebben a tanévben érettségizik és épp a pályaválasztáson töri a fejét – mutatta be az anyuka Mónikát, miközben a konyhában serényen készítették az aznapi vacsorát. Eközben a kicsi izgatottan várta a saját történetét, nem mintha nem hallotta volna már százszor. Anikóék sosem titkolták sem a környezetükben, sem a lányaik előtt, hogy örökbe fogadták őket.

– Marianna 12 éves, 2011-ben érkezett hozzánk, a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálaton keresztül találtuk meg másfél éves korában. Mindkét lányunk titkos örökbefogadással „lett a miénk”. Ebben az örökbefogadási formában sem a biológiai szülő, sem az örökbefogadó fél nem ismerik egymást, általában ilyenkor a vér szerinti anya és az apa sem tartják a kapcsolatot a gyerekkel, aki nevelőszülőtől kerül új családjába. Marianna is nagyon aranyos kislány volt, s hogy egy 6 évvel idősebb nővér fogadta itthon, rengeteg szeretetet és odafigyelést kapott. Leírhatatlan élmény, ahogyan összecsiszolódnak a gyerekek. Most is örömmel figyelem a fejlődésüket, a kíváncsiságukat a világra – mondta Anikó, miközben a nagyobbik lánya nagyokat bólogatott, s felidézte hányszor, de hányszor ficánkolt a kezei között pelenkázás közben a rakoncátlan kistestvér. A család legfiatalabb tagja igazi kis vadóc, a beszélgetés alatt fesztelenül locsogott, mi több: számtalan családi sztorival nevettetett meg minket. Érezhetően jól kijön egymással a két lány, szeretik egymást. Milyen érdekes, egyikük az éneklésért van oda, másikuk hobbija: a tánc.

A múltjuk része életüknek

Az pedig, hogy végighallgatták anyjukkal folytatott beszélgetésünket egy mély szülő-gyerek kapocsról, bizalmi viszonyról tanúskodott.

– Hogy mit gondolok az édesanyjukról? Tisztelem a vér szerinti anyjukat, a nőket, akik világra hozták őket, hiszen enélkül most mi sem lehetnénk boldogok. Óriási ajándékot adtak nekünk azzal, hogy megszülethettek, s így harmóniát hoztak a mi életünkbe. Számunkra ők jelentik a legnagyobb kincset, s míg szükségük van ránk, mellettük leszünk – fűzte hozzá Anikó.

– Nincs semmilyen negatív érzésünk, amikor szóba kerül, hogy minket örökbe fogadtak, sőt a lelkileg hozzánk közel álló emberekkel meg is osztjuk a történetünket, nem titkoljuk el.

– Ez a mi sorsunk. Igaz, nagyon sok tévhit kering az örökbefogadásról, és rengeteg sztereotípia övezi a témát… de úgy gondoljuk, a múltunk része az életünknek, ami szerencsésen alakult, mert itt lehetünk… – kapcsolódott a témához Mónika, és elárulta, boldog, hogy egy teljes értékű, nagy családban nőhet fel unokatestvérekkel, nagyszülőkkel.

Bátran vágjanak bele!

Anikó bátorítja azokat a szülőket, akik az örökbefogadáson gondolkodnak. Azt mondta, sok-sok példa alátámasztja, hogy működik.

A szülőknek a Területi Gyermekvédelmi Szolgálatnál (TEGYESZ) kell, hogy jelentkezzenek, ahol elsősorban egy alkalmassági vizsgálaton kell átmenniük (egészségügyi és pszichológiai vizsgálat). A környezettanulmány során feltérképezik a leendő szülők anyagi helyzetét, lakhatási feltételeit, s ha a kritériumoknak megfelelnek, jöhet az örökbefogadói tanfolyam. Elsősorban nem az örökbefogadás menete hosszú, mert az néhány hónap, hanem a gyermek „megtalálása”.

Szöveg: Kanalas Ottília/Kelet-Magyaroroszág, fotó: Dodó Ferenc/Kelet-Magyarország

Nyíregyházi Egyházmegye