Ignác – a lelkek lovagja: színdarabot mutattak be Nyíregyházán a jezsus diákok

Ignác – a lelkek lovagja: színdarabot mutattak be Nyíregyházán a jezsus diákok

Loyolai Szent Ignác életének főbb mozzanatait dolgozták fel és adták elő a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Magis kórusának tanulói egy nagyszabású musicalben június 13-án, a Nyíregyházi Egyházmegye fogadtatásában, Ábel püspök atya jóvoltából.

Szent Ignác megtérésének 500. és szentté avatásának 400. évfordulóját ünnepli a Jézus Társasága Rend, amire a gimnázium diákjai zenés, látványos elemekben gazdag színpadi előadással készültek, az „Ignác – a lelkek lovagja” című színmű bemutatásával. A darabot Herpainé Velkey Klára tanárnő rendezte, kiváló munkatársaival együtt.

Az előadásban mély lelki kérdéseket, vívódásokat, de mindenekfelett Istenbe vetett hitet fogalmaztak meg a fiatalok a mai kor nyelvén, a saját korosztályuk számára, a görögkatolikus iskolákban tanuló diákoknak. Kristálytiszta hangokon keresztül szálltak fel a színpad deszkáiról az erkölcsi értékekről, hűségről és engedelmességről szóló énekek. A fülbemászó dallamú, dinamikus, kiválóan hangszerelt színdarab magával ragadja a közönséget, hiszen a több mint száz előadót mozgósító mű színészpalántái szívükből, vallásos érzülettől átjárva jelenítik meg a középkori katonából lett szent életét.

Lélekemelő élményt nyújt, ahogyan tizenévesek tudatosítják kicsik és nagyok számára a megtérés fontosságát, az Isten melletti elköteleződés gazdagságát. 

Bizonyára még nagyon sok néző számára nyújt majd meghatározó lelki és színházi élményt ez a misztikus musical, amit a jezsusok láthatóan nemcsak a maguk örömére, hanem valóban „Isten nagyobb dicsőségére” művelnek.

Szöveg: Horváth Tamás, fotó: magánarchívum

Nyíregyházi Egyházmegye