Menekültek, tanodások, bohócok együtt: ez jó volt!

Menekültek, tanodások, bohócok együtt: ez jó volt!

Orosz Rita beszámolóját olvashatják arról a találkozásról, mely mosolyt csalt Máriapócson a helyi tanodások és a menekült családok és gyermekeik arcára is.

Évával a háború kapcsán ismerkedtünk meg. Kárpátaljáról jött Magyarországra. Jól beszél ukránul, magyarul és angolul (lehet, még más nyelveken is, csak ez eddig számomra nem derült ki), így igen nagy segítséget tud, és hála Istennek akar nyújtani az orosz-ukrán háború elől menekülőknek. 

Egyszerre jutott tudomásunkra egy lehetőség, s egymástól függetlenül, azonnal lecsaptunk rá. Így aztán két irányból is találkozott két belga bohóc a kérésünkkel. Végül a meghívást hivatalosan a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület tette meg. Június 12-én fogadtuk a Bohócok Határok Nélkül nevű szervezettől (Clowns Sans Frontières Belgique/Clowns Zonder Grenzen België) Máriapócson azt a két bohócot, akik szabadságukat erre áldozva az országot járják előadásaikkal, foglalkozásaikkal azért, hogy a menekült gyerekeknek örömet szerezzenek.

Máriapócson jelenleg húsz ukrán gyermek van elszállásolva. Erre a foglalkozásra Nyírbátorból is érkeztek még ketten, akik korábban Mariupolból voltak kénytelenek Magyarországra utazni. 

Délelőtt az 5-14 éveseknek tartott a két – már megjelenésével is jó hangulatot teremtő – férfi workshopot: egyensúlyoztak, zsonglőrködtek, tányért pörgettek, hullahopp karikás ügyességi, valamint zenés játékokat mutattak a gyerekeknek. A tanultakat délután bemutatták a gyerekek a felnőtteknek, akikre szintén ráfért már egy jóízű nevetés a sok aggodalom közepette. A délutáni előadáson részt vettek a „Mária Gyermekei” Tanodában foglalkoztatott helyi gyerekek is, így a játékon és szórakozáson kívül nagyszerű lehetőség nyílt a barátkozásra.

A bohócok ebédjét a menekült családok készítették el, az alapanyagokat Orosz István atyának köszönhetjük.

Fantasztikus élményben volt része mindnyájunknak! Köszönjük a Hungaricum Panzió tulajdonosainak, hogy jó szívvel fogadják az udvarukba szervezett programjainkat, hogy gondoskodó szeretettel veszik körül a menekülteket, hogy szívesen látják tanodás nebulóinkat!

Szöveg és fotó: Orosz Rita/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye