Elodázhatatlan kötelességünk a javulás – nagyböjti gondolatok

A keresztény ember tudja, hogy napról napra gyarapodnia kell a jótéteményekben. Valójában olyan kötelezettség ez, amely minden emberre kellene, hogy vonatkozzék, nemcsak a keresztényekre. Vagy talán tényleg így is van? És szégyenkezhetünk, mert olykor a nem vallásosak, nem hívők még jobbak is nálunk? A lényeg azonban az, hogy nekünk elodázhatatlan kötelességünk a javulás, a jobbulás: a nagyböjtben különösen is, de máskor is. Hogy miben kell gyarapodnunk, azt a mai szentírási tanítás felvázolja.

Az apostoli szakasz elején Szent Pál apostol felsorol egy szép csokrot a lélek gyümölcseiből (Gal 5,23). Ha csak ezeket beépítenénk a lelki világunkba, máris jobbak lennénk! De tudja az apostol, hogy ezek erőfeszítéssel járnak. Nagyon hatásos: keresztre feszítjük testünket. Igen, mert a jóra való törekvés mindig ilyennel, erőfeszítéssel jár. Valahogy könnyebben megy az, hogy rosszak legyünk, mint az, hogy jók. De fel nem adhatjuk!

Az evangéliumi szakaszban pedig Jézus a talentumokról szóló példabeszédben tárja elénk, hogy munkálkodni kell. Előbbre kell jutnunk. Azt mindenki tudja, hogy a talentumok az Isten által belénk ültetett jótulajdonságokat jelenti. S itt is ugyanaz a helyzet, mint az előzőekben: gyarapodni kell a jóban! Mert ha csak elrejtjük azt az egy talentumunkat (Mt 25,25), akkor semmit nem tettünk a jó, a jobbulás, a javulás érdekében. Íme, itt a példabeszéd értelme, és itt a nagyböjti feladatunk tömörítése!

Kérjük liturgiánk könyörgésével a jókat és hasznosokat a lelkünknek, hogy valóban gyarapodni tudjunk a jóban, most, a nagyböjtben különösen is, de egyébként is, életünk minden napján.

Szöveg: dr. Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye