Warning: session_start(): Cannot start session when headers already sent in /var/www/clients/client1/web1/web/akadalymentes/hirek.php on line 89

Kánoni látogatás 1816-ban, kánoni látogatás 2024-ben – avagy bepillantás a bökönyi görögkatolikus templom jelenébe és múltjába

Kánoni látogatás 1816-ban, kánoni látogatás 2024-ben  –  avagy bepillantás a bökönyi görögkatolikus templom jelenébe és múltjába

Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök 2024 szeptemberében végzett kánoni látogatást Bökönyben. Ebből az alkalomból – levéltári forrás segítségével – tekinthet vissza egy 1816-ban végzett egyházlátogatásra. Képgalériánkkal pedig bepillanthat a bökönyi görögkatolikus templomba.

A bökönyi parókia egyházlátogatási jegyzőkönyve, 1816.

1. §

A templom állapota

Az itteni templom 1804-ben épült, falazott, boltíves, a Mennybemenetel ünnepére van felszentelve. A település közepén helyezkedik el, kiemelkedő, száraz, tűzvésztől mentes helyen. Tornya még nincs. Kettő kisebb, megáldott harangja van. Van oltára egy ikonosztázzal. Az oltár minden szükséges dologgal illendően felszerelt. A templomban mindent tisztán tartanak. A falakon nem lógnak képek.

2. §

Az egyház fenntartási alapja és jövedelme

Az egyház ez idáig stabil alappal kiválóan fenntartott, és így pénztőkének sincs híján, a szükségletekről a hívek kegyes adományaiból és felajánlásaiból gondoskodnak, amelyekről a templom gondnokai, a parókus és a hívek jelenlétében, számot adnak a kerületi esperes számára.

3. §

Az istentiszteletek rendje

Az utrenyét vasárnapokon és ünnepnapokon rendszerint reggel 5 óra körül végzik, reggel 9 órakor kezdődik a Szent Liturgia, délután 3 órakor a vecsernye. Ünnepnapok előtti napokon a templomban vecsernyét is szoktak végezni. A templomban szolgáltatják ki a szentségeket, a körmeneteket a templom körül tartják ünnepnapokon.

4. §

A temető és a keresztek

A görögkatolikusok temetője a falun kívül található, arra alkalmas helyen, a halottak számát tekintve megfelelő méretű, árokkal körbekerített. A templomkapunál nemrég keresztet állítottak az Üdvözítő képével, amelynek a templom viseli gondját.

5. §

A javadalom adományozása

Ennek a parókiának a területén több birtokostárs található, akik közül a legtehetősebb Beck Pál úr, királyi tanácsos. A bemutatás jogát senki nem gyakorolja, ezért a javadalom szabadon adományozható.

6. §

A hívek állapota

Ezen a parókián a hívek száma 1250 fő. A nép az istentiszteletek látogatásában szorgalmas, a szentbeszédet és a katekézist is örömmel hallgatja. Az ünnepeket és a böjti időket megtartják, a parókiából senki sincs, aki valamilyen nagy bűnben élne, nincsenek uzsorások, sőt a nép hozzászokott, hogy minden egyes évben háromszor vagy négyszer végezzen évenkénti gyónást. Hatalommal elválasztott házasságok nincsenek. Valláskülönbség egy esetben van, ott azonban a gyermekeket katolikus szellemben nevelik. Szegényház nincs.

7. §

A parokiális ház és a parokiális vagyon

A parokiális ház régi, közel az összeomláshoz. A parókus 1792-ben jött ide, maga egy, a családja egy másik szobát bír. Pincéje és kamrája jó állapotban van. A parókia telkét részben kerítés, részben árok határolja, mellette nagy díszkert található. Ezen a telken van továbbá istálló és tágas, vesszőkből (népiesen paticsból) font falú kocsiszín. A parókiához tartozó épületek fenntartása a templom pénztárára és a hívekre marad.

8. §

A parókus jövedelme

Minden egyes jobbágy évente egy mérő rozst fizet a parókusnak és egynapi robotot. Tetszés szerint vállal magára stólát, mégsem mértéken túl, ezenkívül a parókusnak gyümölcsöző szántóföldjei vannak: fél jobbágytelek öt nyomásban, négy köblös.

9. §

Az iskola

Az iskolaépület jó állapotban van, részben Nagy György tanító számára nyújt lakást. A tanító szokásai – minthogy újonnan érkezett – még nem ismertek. Az osztályban a tanulók létszáma 49 fő, akiket maga a tanító oktat hittanra. A tanító fáradozásainak díja gyermekenként 1 mérő búza és 30 krajcár. Az iskolaépületet az egyház költségén tartják fenn.

10. §

A kántor háza

A kántor háza fából készült, régi, helyreállítást igényel, kerítése sincs, a templompénztárból tartják fenn.

11. §

A templomszolgák

A templomnak két gondnoka van, akik benyújtják számadásukat a kerületi esperesnek a templom jövedelmeiről. A templom pénztárában 477 rajnai forint és 56 krajcár található. Egy harangozó van, aki a templom pénzéből 1 pár csizmát és minden egyes jövevénytől ¼ mérő búzát kap. Van kettő felesküdött bábaasszony, akik jártasak a keresztelésben.

12. §

A parókus

A parókus Lengyel János úr, 60 éves, özvegy, 5, még atyai gondoskodást igénylő gyermekkel és egy kiházasított lánnyal. Testalkatához képest egészséges, beszél magyarul, latinul és közepesen ruszinul. A parókusi feladatok elvégzésében buzgó. A hívekhez nem túl kedves. Elegendő saját könyve van, azokat szorgalmasan olvassa. Magyarul szónokol

13. §

A kántor

A helyi kántor Szabótsi Péter, 51 éves, nős, három gyermekkel. Jó hangja van, de feleségével együtt kicsapongó az ivásban, másként a kötelességben pontos. Áthelyezéséről már döntöttek. Minden egyes évben kap a jobbágytól 1 mérő, a zsellértől ½ mérő búzát. Tetszés szerint vállalja a szokásos stólát.

[Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára VI–1.]

Kapcsolódó:

Keresztény életünk az Istenről tegyen tanúságot – kánoni látogatás zajlott Bökönyben

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye