A Nyíregyházi Egyházmegye következő kántorképzőjét október 12-én, szombaton tartják Máriapócson.
A helyszín: Máriapócs, az Emmánuel-ház emeleti galériája.
Az időpont: 2024. október 12., 9 órától-tól 13 óráig (az ebéddel zárunk).
A részvétel ingyenes.
Amellett, hogy a már korábban résztvevőket közvetlenül is értesítjük, itt is szeretnénk megerősíteni minden érdeklődőben, hogy most is számítunk mind a tapasztalt kántorokra, mind a kántorkodással csak ismerkedőkre is, de azokra is, akiket csupán érdekel a görögkatolikus dallamvilágunk. Nem kell tartani, ha valaki csak most kapcsolódik be, ugyanis bár folyamatosan haladunk a témákkal, de sok az ismétlés is.
A témánk most egy kis ismétlés lesz: újra elővesszük a Szent Liturgiánkat, hiszen azt végzik a legtöbb helyen. Ehhez kottát az újaknak fogunk biztosítani, amit utána természetesen haza is lehet vinni otthoni használatra.
Jelentkezni: az ebéd miatt – amit az egyházmegye áll – október 9-ig lehet a következő elérhetőségeken:
E-mail: cpc9848@gmail.com
Telefon: +36309649659
Nagy szeretettel vár mindenkit:
Orosz Gábor, kölcsei parókus
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye